A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.
✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket…
Újjászületett a századforduló csodája! 
Kulturális örökségünk a múltunk, történetünk, magyarságunk része, így a budai Vár megújítása is, amit kiemelten kezel a kormány.
Az épületegyüttes Magyarország, Európa és a világ kiemelkedően értékes épített és kulturális örökségének része, a nemzet szimbolikus helyszíne, identitásunk alapköve, amelyért közös felelősséggel tartozunk. A Vár több mint 750 éves történetében - ahogy az egész országban is - egymást váltották az építés és a rombolás, az alkotás és a pusztítás időszakai.
Szerencsések vagyunk, hogy mi az építők és az alkotók generációjához tartozhatunk és felelősségünk, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.
A Budavári Palota déli összekötő szárnyában található Szent István-terem a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt, amely a Nemzeti Hauszmann Program keretében korhű módon születhetett újjá. A tervezést a fennmaradt tervek, vázlatok és fényképek segítették, az építést pedig olyan mesterek végezték mintegy húsz műhelyben, akik képesek voltak az eredeti anyagok felhasználásával a lehető legpontosabban újraalkotni a díszes berendezést. Mindezt több alkalommal a saját szememmel is láthattam: Budapesten a míves csillárok, míg Pécsen az egyedi Zsolnay porcelánok készítését nézhettem meg. A terem kandallójának díszítéséhez 1 kiló aranyat használtak fel.
A reprezentatív terem az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. Kialakításában a kor legnagyobb művészei és iparosai vettek részt, többek között Thék Endre, Zsolnay Vilmos, Jungfer Gyula és Strobl Alajos.
Havadtőy Sámuel világhírű kortárs művész készítette el a @Szent István-teremhez kapcsolódó installációt, amely államalapító királyunk intelmeit mutatja be.
A cél, hogy a Budai Várat visszaadjuk a magyar embereknek, és egy olyan városrészt alakítsunk ki, ahol jó élni, ahol hosszabb időt is érdemes eltölteni, és ahová újra és újra érdemes ellátogatni, mert mindig új élményekkel fogadja a látogatókat.
2021. augusztus 20-tól az újjáépített Szent István-terem látogatói a hónap végéig ingyenesen is megbizonyosodhatnak arról, hogy milyen csodálatos munkát végeztek a mesterek. Mivel az előregisztrációs jegyek erre az időszakra már elfogytak, így - némi várakozást követően - foglalás nélkül is megtekinthető a csodálatos terem.
A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.
✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket…
Ünnepi ökumenikus istentisztelet, készülve az államalapítás ünnepére.
️
Idén Balog Zoltán püspök úr hirdetett igét.
Augusztus 20.
Az Államalapítás Ünnepe Pócsmegyeren
🙏 Isten áldja Magyarországot!
XII.Miss Mézédes Szépségverseny 
A királynő főnyereménye: 50 ezer Ft., + 50 ezer Ft. értékű Pandora vásárlási utalvány 
I. Udvarhölgy: 30.000 Ft.
II.…
Holnap, augusztus 20-án, egy év kihagyás után Dunakeszin is együtt ünnepelünk! Mindenkit várunk este 8-kor a IV. Béla király téren! Látványos előadás lesz!
Napló/1335: Ma délben Gabriella feleségemmel kitöltöttük a nemzeti konzultáció kérdőívét. Fölér egy népszavazással és nagyon bízom a jó eredményben.
Úgy gondolom, aki ezt olvassa, már kitöltötte a…
Isten éltesse a muravidéki magyarságot!
Mi, magyarok - határon innen és túl - együtt emlékezünk Szent István királyunk történelmi döntésére, amely végérvényesen meghatározta helyünket és küldetésünket…
Ilyen lett…
️ Nyári könyvajánló!
Nyári könyvajánló // Books to read this summer