Remek lehetőséget nyújt már kilencedik éve a Nyári diákmunka program azoknak a fiataloknak, akik szeretnének munkatapasztalatot szerezni és egyben jövedelemre is szert tenni. A támogatás népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az eredeti 3,4 milliárdos keretet tovább kellett bővíteni.

2013 óta a kormány 240 ezer fiatal nyári munkavégzését tette lehetővé, több mint 23 milliárd forint támogatással, amellyel 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok több mint 150 munkakörben próbálhatták ki magukat és nyerhettek betekintést a munka világába.

A hajdúszoboszlói látogatásom során, Bodó Sándor államtitkár úrral mindkét szemszögből megnézhettük a programot, és látható volt, hogy a munkáltatói oldalon örömmel fogadják a szorgos kezeket, a diákmunkások pedig az ezzel jelentkező fizetést, tapasztalatot és egyben élményt.

Háromszorosára nőtt a migrációs nyomás a tavalyihoz képest!

A magyar hatóságok az idei évben 60 ezer illegális bevándorlót fordítottak vissza a határon.

A feltett kéz helyett a határvédelmet…

Ismét kiderült, hogy Brüsszel nem engedte el a kötelező kvóta tervét. Mi viszont megvédjük a határainkat, nem engedünk a kötelező bevándorlásnak. A magyarok erről már döntöttek!

A bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és emberei még mindig hatalmon vannak. Nem hiszed?

Tudtad például, hogy Draskovics Tibor az első Gyurcsány-kormányban pénzügyminiszter, a második Gyurcsány…

Tegnapi hír, hogy Fekete-Győr Andrásék gyermeket várnak. Gratulálok hozzá, a legjobb dolog, ami az életben történhet. Tudom jól, nekünk kettő van: egy fiúnk, Kristóf, és egy lányunk, Karolina.

Ha majd…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média