Már 100 százalékos a CSED! 👩🏻‍🍼

Ez azt jelenti, hogy július 1. óta a korábbi hetven százalékról az édesanya szülést megelőző évben keresett bruttó átlagbérének teljes összegére emelkedik a csecsemőgondozási díj, ami a szülés után 6 hónapig jár.

Szemben a baloldali kormányok célkitűzéseivel, a polgári kormány a családokra építi a politikáját. Méghozzá arra, hogy azért, mert valaki gyermeket vállal Magyarországon, ne kerüljön hátrányosabb anyagi helyzetbe. Sőt, azért dolgozunk, hogy azt mondhassuk, hogy még jobb egzisztenciális alapjai lesznek azoknak a családoknak, akik gyermeket nevelnek.

2010 és 2021 között több mint a duplájára nőtt a csecsemőgondozási ellátásra fordítható támogatás mértéke. Míg 2010-ben csupán 37,5 milliárd forint jutott, addig ugyanerre az ellátásra a költségvetés 2021-ben már 93 milliárd forintot biztosít. A kormány 2010 óta közel két és félszeresére emelte a családok támogatását, amely arányaiban, egész Európában az egyik legmagasabb, a GDP 4,5 százaléka.

2010-ben a magyar emberek családalapítási és gyermekvállalási kedve a mélyponton volt. Ez nem csoda, hiszen a szocialisták eltörölték a korábbi otthonteremtési rendszert, amivel a devizahitelezésbe lökték a magyar családokat. 2005-ben megszüntették az egy- és kétgyerekes családok adókedvezményét, a háromgyerekesekét pedig radikálisan csökkentették. A szocialisták ráadásul a gyes időtartamát is csökkentették, amit a nemzeti kormány 2010-ben állított vissza három évre.

A lótenyésztés a magyar állattenyésztés koronaékszere. Erre hívja fel a figyelmet a most hétvégén Oltszemen megrendezésre kerülő nemzetközi fogathajtó verseny is. A megmérettetésre nem érkeztem üres…

Orbán Viktor videóüzenete a Deklaráció aláírását követően // Video message from Viktor Orbán after the signing of the Declaration

Elutasítunk minden olyan kezdeményezést, amely adóemeléssel járna, ezért nem támogattuk a 15%-os globális minimumadó bevezetését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ülésén.
👉A…

30 év után újra kitehettük a seychelle-i zászlót
Ma két sikeres ország tárgyalt egymással: amíg Magyarország az európai kontinens éllovasa, addig a Seychelle Köztársaság Afrika bajnoka…

️Természetesellenes állapot, hogy egymás mellett élő közösségek csak hosszú, több tíz kilométeres autóúttal tudnak eljutni egymáshoz. A mi célunk, hogy a lehető legtöbb helyen felszámoljuk ezt a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média