Így képzeli el a demokráciát a "Demokratikus" Koalíció.
Nagyon úgy látszik, hogy Gyurcsányéknál továbbra is kísért az állampárti múlt. Miközben Brüsszelbe járnak Magyarországot mószerolni, az elmúlt 11…
Fiatal tehetségekkel a Balatonon!
Idén második alkalommal vehetek részt instruktorként a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramban. Olyan kiemelkedő képességű magyar fiataloknak szól ez, akik a világ legrangosabb egyetemein tanulhatnak, a program pedig komoly anyagi támogatást nyújthat ehhez.
Ma indultunk Balatonszárszóra, ahol néhány napos táborban ismerjük meg őket. A csapat az első akadályt már jól vette. A Déli-pályaudvaron rövid rejtvény segítségével kellett megtaláljanak minket, Dávid Kornél instruktor társammal.
Így képzeli el a demokráciát a "Demokratikus" Koalíció.
Nagyon úgy látszik, hogy Gyurcsányéknál továbbra is kísért az állampárti múlt. Miközben Brüsszelbe járnak Magyarországot mószerolni, az elmúlt 11…
Ma van a Semmelweis-nap!
Magyarországon 1992 óta tartják meg a magyar egészségügy napját, más néven a Semmelweis-napot, melynek alkalmából országszerte köszöntik az egészségügyi dolgozókat.
Ők azok,…
Indul a Nemzeti Konzultáció!
Hajrá, Magyarország!
Ez a 14 kérdés szerepel majd a most induló nemzeti konzultációban.
A kérdőívek postázása ma kezdődik.…
Idén 27. alkalommal került megrendezésre a szövetkezeti világnap, ahol az Országos Szövetkezeti Tanács elnökeként beszámoltam az elmúlt év történéseiről, illetve szövetkezeti érdemrend kitüntetéseket…
Itt a kánikula!
️ Itt az új csúszdapark! A jászapáti strand 200 milliós kormányzati támogatásból nem csak egy háromszintes élménycsúszdával, de számtalan családbarát vízi játékkal is gazdagodott. 
Búcsúzom Pintér Lajostól, Bakonyszombathely korábbi polgármesteréről.
Nyugodj békében!
Mindent köszönök! Isten nyugosztaljon!
Folyamatosan fejlesztjük körzetünket!
STIPI tábor újratöltve! 
Velünk van az a közel 70 tehetséges fiatal, akik részt vesznek az idei Stipendium Peregrinum ösztöndíj program előválogatóján. Három izgalmas nap áll előttünk. A 10 csapat az…
Magyarország a V4-ek élén. 👉 Azért dolgozunk, hogy a visegrádi országok gazdaságait újraindítsuk, és ismét Európa motorjai legyünk.
A néhány hete lezajlott V4 pénzügyminiszteri csúcson leszögeztük:…