Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megerősítsük Magyarországot!

Rövidesen indul a nemzeti konzultáció, amiben 14 kérdés kapott helyet: túlnyomó része gazdasági kérdésekről szól, többek között a minimálbérről, a családi adóvisszatérítésről és a hitelmoratóriumról. A kérdőíven ezenfelül helyet kaptak a migrációval és a hazai vakcinagyártással kapcsolatos kérdések is.

A világ a járvánnyal megváltozott és minden másnál erősebben mutatott rá arra, hogy a veszélyek korát éljük. Járványok és népvándorlások korát.

Magyarországot meg kell erősítsük, és ebben mindenki véleményére számítunk!

Július elsejétől munkába állhatnak az idei Nyári diákmunka programra jelentkező fiatalok!

🟠 A program már a korábbi években is nagy sikert aratott, ezért a Fidelitas részéről javasoltuk a kormánynak,…

Az Aktív Magyarország Program részeként Pump Track-pályát avattak a miskolci Factory Arénában. A beruházás szerves része egy 50 millió forintos létesítményfelújításnak, az extrém sportok célját…

A mögöttünk hagyott válságok rámutattak arra, hogy a 21. század a kihívások évszázada lesz, erre pedig fel kell készíteni az országot.

Ezért a nemzeti konzultáció Magyarország megerősítéséről fog…

A Polgárőrség, egy vállalkozás és az érintett önkormányzatok közös terveiről egyeztettünk Szóládon.
A találkozón érdekes és ígéretes elképzeléseket ismertem meg, amelyek megvalósításához minden…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média