A csend hangja

A némasági fogadalmat tett szerzetesek 250 évvel ezelőtti életének békéjét találhatja meg a látogató Majkon. Ez a hangulatában egyedülálló remeteség, Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttes is egyben.

A kamalduli - vagy ahogy korábban hívták őket, fehér bencés - életmód rendkívüli szigorúságának érzékeltetésére a 18. században állandó jelzőként szerepelt a sanyarú jelző. A cellaházakban egy-egy szerzetes élt, aki a naponta előírt kötelező imákat ugyan hangosan mondhatta el, de a nap többi részében tartózkodnia kellett a beszédtől. Egymással csak a szentmiséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak. Beszélniük – az elöljárójuk engedélyével – évente két alkalommal, három-három napig lehetett.

A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le, és az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. A tervező Franz Anton Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben befejeződött építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, támogatásukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi.

A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. gondozásában, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében ez a csodálatos hely - az Esterházy-kastély után, amiben most is látogathatók a kiállítások - is megújul: újjászületnek a korábban romos épületek, és hamarosan az új látogatóközpont is elkészül.

Magyarország, csodaország, a Kamalduli Remeteség pedig egy újabb bizonyíték erre.