A csend hangja

A némasági fogadalmat tett szerzetesek 250 évvel ezelőtti életének békéjét találhatja meg a látogató Majkon. Ez a hangulatában egyedülálló remeteség, Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttes is egyben.

A kamalduli - vagy ahogy korábban hívták őket, fehér bencés - életmód rendkívüli szigorúságának érzékeltetésére a 18. században állandó jelzőként szerepelt a sanyarú jelző. A cellaházakban egy-egy szerzetes élt, aki a naponta előírt kötelező imákat ugyan hangosan mondhatta el, de a nap többi részében tartózkodnia kellett a beszédtől. Egymással csak a szentmiséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak. Beszélniük – az elöljárójuk engedélyével – évente két alkalommal, három-három napig lehetett.

A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le, és az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. A tervező Franz Anton Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben befejeződött építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, támogatásukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi.

A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. gondozásában, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében ez a csodálatos hely - az Esterházy-kastély után, amiben most is látogathatók a kiállítások - is megújul: újjászületnek a korábban romos épületek, és hamarosan az új látogatóközpont is elkészül.

Magyarország, csodaország, a Kamalduli Remeteség pedig egy újabb bizonyíték erre.

🟠 Ismerd meg a Fidelitas helyi vezetőit és csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb, hazájukat szerető és annak megőrzéséért, gyarapodásáért tenni akaró fiatalokból álló politikai ifjúsági…

Az Európai Egyesült Államok lázálma helyett, mi Magyarországért dolgozunk.

Ne hagyjuk, hogy a baloldal újra áruba bocsájtsa nemzeti érdekeinket!

☝️Figyelemre méltó fejlesztések Mernyén - ezúttal új kerékpárutat avattunk
️A Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően új kerékpárút épült a Táncsics utcában, amelyet Jáger Róber polgármester…

Tartozunk annyival az 500 milliós európai lakosságnak, hogy egészséges, jó minőségű élelmiszerrel látjuk el minden körülmények között. A Közös Agrárpolitika és a magyar gazdák érdekeinek védelme is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média