Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Emlékezzünk az áldozatokra!

Auschwitzban egyetlen pillanatra sem mosódik össze a jó meg a rossz. Auschwitzba ártatlan emberek millióit hurcolták, ott szörnyű módon hitegették, majd bestiálisan legyilkolták őket. Ezt a képet nem zavarja össze semmilyen idegen színárnyalat.

Auschwitz tökéletesen feltárt, éppen ezért zárt és immár érinthetetlen struktúra. Egyaránt vonatkozik ez mind térbeli, mind időbeli dimenziójára. Igen furcsa paradoxon ez. Mert noha még köztünk járnak túlélői, mégis eltávolodva áll előttünk, akár egy pontosan kipreparált ásatási lelet, egy valamennyi részletében ismeretes, végleges történet, amelyre joggal alkalmazhatjuk az elbeszélői múltat. Térbelileg pedig e történetnek ismerjük minden zegét-zugát, a fekete faltól a cseh családi barakkokig, a Sonderkommandótól a krematóriumokat működtető ventilátorok gyári márkájáig. Úgy áll előttünk, mint a Jelenések Könyve, mint Edgar Allan Poe, Kafka vagy Dosztojevszkij valamelyik kínos részletességgel ecsetelt rémtörténete; ismeretesek a részletei, a logikája, erkölcsi borzalma és gyalázata, a gyötrelmek mértéktelensége, szörnyűséges, az elbeszélés európai szelleméből valami módon immár kiűzhetetlen tanulsága.

[…] A náci nem a taktika embere, leplezetlenül alapoz a kultúra évezredei során visszaszorított ocsmány ösztönökre. A náci fegyelem katonai fegyelem, különítményfegyelem. Sajátos ötvözete a bolseviknak, a gyarmati katonának, a középkori lovagnak, a főkönyvelőnek meg a konkvisztádornak. A náci az őrület, az elszabadult kutyafalkák, a kocka alakra szabdalt tömegmozdulatok, a tajtékzó nemzeti ittasság, a gyilkosság és az öngyilkosság, a nyílt kétségbeesés és a nihil. Elitimitációval párosult kisebbségi komplexus. A nácizmus az ember idegszálaiban él, mint gyűlölet, mint agresszió, mint bacchanália, mint butaság, mint menekülés, mint védelem a tömeg mélyén és mint a lerészegedett, lumpenné züllött ember munkakerülése.
(Kertész Imre: Táborok maradandósága)