Ma van az Emlékhelyek Napja.

„Aki mennyországot akar látni, az jöjjön Pécsre!" - ezt írták 1891-ben a fővárosi lapok a Pécsi Székesegyház felszenteléséről. Napjainkban látható formáját a XIX. századi, Pollack Mihály tervei alapján megvalósult átépítés után nyerte el, de így is megőrizte középkori katedrális varázsát. A székesegyház Baranya megye történelmi emlékhelye, amelyet szabadtéri vezetett séta keretében ismerhetnek meg az érdeklődők.

A nemzeti- és történelmi emlékhelyeken megismerhetjük történelmünk fontos pillanatait. Az összesen 70 helyszínből több mint 50 csatlakozott az Emlékhelye Napja eseményhez az egész országban Abasártól egészen Vizsolyig. Épületbejárásokkal, vezetett sétákkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel és egyéb színvonalas programokkal várják a magyar történelem és kultúra fontos helyszínein az érdeklődőket.

Budapesten több mint tíz emlékhely csatlakozott az eseményhez, köztük az idén megújult Szilágyi Dezső téri református templom, a Trefort-kert és az Eötvös József Collegium is, amelynek épületébe betekinthetnek a kíváncsiskodók.

Székesfehérváron történelmi kalandjáték, Mohácson orgonahangverseny és régészeti szakvezetés, Pannonhalmán az újonnan nyílt Illatmúzeum, Visegrádon csatajelenetek várják a közönséget. De vidéken még számtalan izgalmas helyszín és program várja a résztvevőket.

Ismerjük meg és fedezzük fel hazánk turisztikai zarándokhelyeit!

Az ország focilázban ég, nem is lehetett volna jobb időpontban a Puskás, a musical bemutatója, mint tegnap este.
Méltó volt a legnagyobb magyar focistához!
Ajánlom mindenkinek a darabot!
Győzni kell az…

MÁS ÍGY FELKELNI
Tegnap nemzeti színekbe öltöztÜNK
MegtöltötTÜK Európa egyik legszebb stadionját

Együtt énekelTÜK a Himnuszt. 50 ezren a Puskásban, több millióan a tévék előtt
Rekedtre kiabálTUK a…

Ma van az apák napja! A KSH kimutatása szerint is a férfiak között a házasságban élő, gyermeket nevelő apák a leginkább elégedettek az életükkel.

Nagy régészeti erőbefektetéssel és jelentős kormányzati támogatással zajlik Abasáron Aba Sámuel király sírjának felkutatása. Ezer év után először derült fény arra, hogy a Bolt-tetőn hatalmas templom,…

A taszári veteránokat köszöntöttük a repülőtér megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.
A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének tevékenységét már több mint tíz éve kísérem figyelemmel.…

Ma van az apák napja. Ez az ünnep kevésbé van a köztudatban, mint az anyák napja, ami jól jelzi társadalmunk hiányosságait.

👨✅ Szükség van olyan apákra, akik jelen vannak a gyerekeik életében, akikre…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média