Áldott Pünkösdöt Magyarország!

“Ahogy a bazsarózsából pünkösdi rózsa lett, bennünk is pünkösdivé változott a május, a legszebb ünnep, melyben az ember és természet misztériuma megvalósul. Nagyon messziről érkezik az üzenet: „És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel és kezdenek szólni más nyelveken… mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.” Úgy érezzük, mai valónkban is megéled az isteni tökéletesség egy olyan nyelveken túli nyelven, amit valamennyien értünk, zöld lombok, füvek, virágok szólnak hozzánk és válaszolunk nekik. Bár elvonultak körmeneteink a tarka virágszőnyegen, megmaradt a vágyakozás meghatottságunk, érzékenységünk visszaidézésére, s évente újra megjelenik a pünkösdidő, a virágünnep a megújulás áhítatában. Fölhangzanak a valóságon túli szavak a népszokásban: „Nem anyától lettem, rózsafán termettem, / piros pünkösd napján hajnalból születtem, / jáspisból, jáspisból, tarka tulipánból.” „Gerlice, szívem, gerlice, / ülj föl az ágyam szélére, / zengjen annak fészkébe, / fehér galamb képébe.” Csodás a születés, a szerelem, a lét, s az ember bátor az isteni tökéletességgel azonosítani magát. S ha „ily jó időt” megért, még Balassi Bálint harmatos füvön hízó lovát is megláthatja, miközben ligeti padon üldögél, s szagolja a közelből ráömlő olajfaillatot. Bőséget érez a fátlan utcák éjféli csöndjében is, és az irodák nyitott ablakai mögött, ahova valószínűtlenül, de mégis eljut a tavasz aromás sóhajtása, és egy felhőcske látványa, amint elfoszlik az ablak nagyságú égen. A boldogság csöndes és szemérmes, de aki várja, majd egyik reggel meghallja az elfelejtett madárszót. A gyönyörű nő fejét félrehajtja a nap előtt, miközben akácvirágot fúj a szél jázminok háremi illatával, az olajfák átváltoznak ezüstös rengeteggé. És jön az üszőjárású lány végig a virágágyásokon, szelídsége zavarhatatlan azzal a hegedűtokkal. Valakinek muszáj kimondani, hogy gyönyörű, hogy megkérné a kezét.”

Ágh István: A legszebb ünnep