Szerintem mindenkinek van néhány olyan ruhadarabja, amit azért szeret, mert egy számára kedves történet van mögötte. Egy póló a nyári táborból, egy sál, amit a nagymamájától örökölt, vagy egy farmer, amit az első fizetéséből vett. Én is szeretem azokkal a tárgyakkal körül venni magam -legyen az akár egy ruha - ami számomra jelentéssel bír.

Ez a póló két okból is a kedvencem most: a hímzést én kértem rá (lábnyomok keresztbe-kasul az országban) mert az elmúlt egy év a maga szűkebb utazási lehetőségeivel is bebizonyította, amit persze régóta tudok: Magyarország csodálatos, és nem tudok benne annyi időt barangolni, kirándulni, felfedezni, hogy ne lennének mindig újabb és újabb csodák, amik arra várnak, hogy megismerjem őket.

🪡 A másik ok, hogy a vállalkozásnak, ahol vettem, nagyon lelkesítő története van: egy 23 éves lány, Eliza, a nagymamájától ellesett hímzési technikára építette a járvány alatt elindított saját vállalkozását- kézzel hímez szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb egyedi darabokat.

Amikor olyan sokat hallunk, látunk és érzékelünk abból, hogy mennyi mindent elvett tőlünk vagy megnehezített a vírus az elmúlt bő egy évben, jó találkozni azokkal a történetekkel, amik azt bizonyítják, hogy ilyenkor is van remény és kiút és egy kreatív gondolat szorgalommal és elhivatottsággal párosulva akkor is utat tör magának, amikor az a legnehezebbnek tűnik.

This is SPÁRGA

A spárga, népiesen “csirág”, az egyik legegészségesebb zöldség és isteni leves készíthető belőle. 🥰

Magyarország igazi spárgatermesztő nagyhatalomnak számít, hiszen Európa-szerte…

Úgy kell előmozdítani a gazdasági fejlődést, hogy az ne károsítsa a teremtett világot. A teremtett környezetet meg kell őrizni a következő generációk számára, sőt lehetőleg a mostaninál jobb…

Két évvel ezelőtt hoztuk haza Pogót a menhelyről. Azóta már hozzánk nőtt, s nap mint nap örömöt hoz az életünkbe. Hét testvért hoztak be a menhelyre az anyuka kutyával. A hét kölyök mind különböző…

A vasárnapi szállítmánnyal összesen 6,5 millió keleti vakcina érkezett Magyarországra.

Ezek nélkül lehetetlen lett volna elérni a 4,6 milliós beoltottsági szintet, és ezek a vakcinák különösen fontosak…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média