Már csak halványan él bennem az emlék az utolsó kiállításról, amelyet a múzeum csendjében élvezhettem. Azóta csak online módon, vagy szabadtéren volt lehetőségem kulturálisan kikapcsolódni, mint ahogy másoknak is. Szerintem, akit egyszer rabul ejtett már egy kiállítás hangulata, az nem hagyna ki egy olyan különlegességet, mint amivel a Magyar Nemzeti Galéria kinyitja a kapuit.

Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a látogatók, hanem a múzeumok is nagyon várták már az újranyitást. Ezeknek a szürkébb napoknak vetett véget a 4 milliomodik oltás beadása, amely lehetővé tette, hogy számos intézmény fogadhasson érdeklődőket.

A járványhelyzet miatt szerte Európában ritkaságszámba megy, hogy egy kulturális intézmény olyan nemzetközi nagy kiállítást mutat be a közönségnek, mint amelyre most a Magyar Nemzeti Galéria invitál.

A Vágyott szépség címet kapta a május 14-től látogatható tárlat, amely preraffaelita művészek remekműveit sorakoztatja fel. Az alkotók a középkori, illetve a kora reneszánsz, Raffaello előtti művészetet tekintik példaképnek. Tevékenységük nagy hatással volt a szecesszióra és a szimbolizmusra. Egészen Londonból, a Tate Britain múzeumból érkezett közel száz lenyűgöző alkotás hazánkba, melyeket augusztus 22-ig tekinthetnek meg a védettségi igazolvánnyal rendelkezők.

Azért is kuriózum ez a kiállítás, mert a Tate állandó kiállításából adta kölcsön a képeit, ami rendkívül ritka alkalom, és nagyfokú szakmai bizalomra vall. Kísérőkiállításként pedig a mozgalom magyarországi hatásait is láthatjuk, melyek közül kiemelkedőek Gulácsy Lajos művei, de helyet kaptak többek között Rippl-Rónai József, vagy Kozma Lajos alkotásai is.

Még a kultúra “fekete övesei” is izgalommal várják a kiállítást, hiszen a preraffaelita mozgalmat és annak művészetét most először mutatják be ilyen átfogóan hazánkban.

Mobiltelefonos applikációval lehet majd igazolni a védettségi oltás beadatását. Az alkalmazás az oltott nevét, az érintett TAJ-számát, az oltás idejét, a fertőzéssel szembeni védettség tényét, vagy…

Mindenki egyetért abban, hogy gyermekeink védelme az egyik legfontosabb ügy, amivel kiemelten foglalkoznunk kell.

Folytatjuk a munkát, mert a gyermekek védelme az első!

Pünkösd után ötmillió beoltott lesz, május 28-ától lehet lakodalmakat tartani.

A legújabb kormányzati intézkedésekről számolt be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a…

NYÍLT LEVÉL Cseh Gabriella Zsófia, a Facebook közép- és kelet-európai politikai igazgatója részére

Tisztelt Igazgató Asszony!

Sajnálattal szembesülhetünk azzal, hogy az utóbbi hetekben egyre növekszik…

Szél Bernadett árulónak nevezte a magyar külügyminisztert.
A részletek és az álláspontom a videóban.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média