Az oltás nemzeti ügy! - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című adásában.
Többfajta vakcina van Magyarországon, csak az embereken múlik, hogy felvegyék az oltást.
Holnap reggeltől újabb szakaszhoz érkezünk, érvénybe lépnek a 4 millió beoltott utáni intézkedések. Döntés született a 16 és 18 év közöttiek oltásáról, akiket lehet oltani, de csak Pfizer vakcinával az érettségi után. Ezeket félre kell tenni, így aki Pfizert szeretne kapni, az ma még kaphat. Ma többfajta vakcina van Magyarországon, aki be akarja magát oltani, annak van rá lehetősége. Már csak az embereken múlik, hogy felvegyék az oltást.
A nagykorúakat figyelembe véve többen vannak a védettek, mint a nem védettek, a többséghez kell alkalmazkodnunk.
Korábban úgy védekeztünk, hogy izoláltunk és ezzel lassítottuk a vírust. Most oltunk, de még nincs mindenki beoltva, és aki még nincs, az megfertőzhet másokat és ő maga is megfertőződhet. Utolsó körben vagyunk, a szabályokat be kell tartani! Tudtuk, hogy lesz vita a védettségi igazolványról, de az utolsó nemzeti konzultációban - amit az újraindításról szerveztünk -, megkérdeztük az embereket és 65 százalék azt mondta, hogy indokolt a különbségtétel. A nagykorúakat figyelembe véve többen vannak a védettek, mint a nem védettek, a többséghez kell alkalmazkodnunk.
Akármilyen vakcinával oltottak be egy magyar embert, mindenképpen utazhat, ha utazni akar!
Felhatalmaztuk Szijjártó Pétert, hogy kössön a számunkra fontos országokkal kétoldalú megállapodásokat arról, hogy védettségi igazolványainkat kölcsönösen elfogadjuk: Montenegróval és Szerbiával már megkötöttük, és tárgyalunk a többi országgal is. A magyar védettségi igazolvánnyal mindenhova lehet menni. A kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak majd a nyár során.
Uniós igazolvány vagy lesz vagy nem, de arra nem akarunk várni, addig használjuk a nemzeti igazolványunkat. Akármilyen vakcinával oltottak be egy magyar embert, mindenképpen utazhat, ha utazni akar!
Sportrendezvényre védettségi igazolvánnyal lehet menni, a násznépet nem fogjuk így szétszakítani. Lakodalomban keveredés van, azok a nehéz helyzetek, ahol keveredhetnek a védettek a nem védettekkel. Emiatt komoly részletszabályokat kellett kidolgozni az éttermekre vonatkozóan is. Az éjszakai horgászat éjfél után is lehetséges lesz holnaptól.
A teljesítményt nem eltitkolni kell, hanem büszkének kell rá lenni!
Oda jutottunk el, hogy már több a vakcina, mint amennyien fel akarják venni az oltást. Aki regisztrál, az már beoltható rövid időn belül. Ilyen még nincs Nyugat-Európában, több helyen még az időseket oltják. A teljesítményt nem eltitkolni kell, hanem büszkének kell rá lenni!
Soha ennyi pénzt, támogatást, hosszú távon kiszámítható működési feltételt, fejlesztési lehetőséget nem kaptak Magyarországon az egyetemek, mint most.
Magyarországon rugalmatlan felsőoktatási rendszer működik. A világ legjobb egyetemei alapítványi formában működnek, a magyar egyetemeket is átalakítjuk. Néhánnyal kezdtük ezt, ezeknél már van pozitív változás és látva ezt bejelentkeztek más egyetemek, hogy szeretnének ígéretesebb formában működni. Soha ennyi pénzt, támogatást, hosszú távon kiszámítható működési feltételt, fejlesztési lehetőséget nem kaptak Magyarországon az egyetemek, mint most.
Hosszú távon, stabilan, kiszámíthatóan működhetnek majd az egyetemek az alapítványi rendszerben
Az átalakuláskor mindig van vita, de közcélú alapítványokat hozunk létre, a nekik adott vagyon és költségvetési támogatás nem használható másra, csak oktatásra és az egyetem saját céljaira. A baloldaltól politikai támadás érkezik, nem egy szakmai vita zajlik. Az oka, hogy a baloldal internacionalista képződmény Magyarországon. Az egyetemek nemzeti intézmények, a nemzeti kultúra letéteményesei és nem akarjuk, hogy globalista nemzeti karakterüket elvesztő intézményekké váljanak. Olyan kurátorokat fogunk felkérni, akik rendelkeznek a nemzeti szemlélettel.
Az oltás nemzeti ügy!
A munkának megvan a látszatja, a baloldal oltásellenes és oltásellenes kampányt folytat a vakcinák ellen. A baloldali érzelműeket is arra kérjük, hogy ne hallgassanak a baloldal oltásellenes kampányára! Ez nem politikai kérdés, ha nem oltatják be magukat, saját maguknak ártanak.
A nemzeti alapú válságkezelés más logikájú, mint a baloldalé: adni próbál.
Azokat, akiknek egy fél évig vagy évig állt az üzletük, támogatnunk kell, ezért hosszabbítottuk meg a bértámogatások időtartamát, ezért adunk fejlesztési lehetőségeket. Az országot csak együtt tudjuk újraindítani. Fel fogunk állítani egy Gazdaság-újraindítási Operatív Törzset. Ennek szellemében dolgoztuk ki az újraindítás költségvetését. A nemzeti alapú válságkezelés más logikájú, mint a baloldalé: adni próbál. A járvány előtti gazdasági szintet gyorsabban fogjuk elérni, mint azt sokan gondolják.
A családanyákat gyötörte meg leginkább a válság, látható, hogy milyen hatalmas munkát végeztek, hogy működtessék a családot. Minden tiszteletet megérdemelnek!
/posztok.hu
️



A világ egyik leghasznosabb lényei, a méhek. Nélkülük a jelenleg ismert mezőgazdaság összeomlana és a világban éhezés törne ki.
Az éghajlatváltozás, az intenzív mezőgazdaság, a rovarirtó szerek miatt…
