Hajdúhadházon 13 ezren élnek, munkálkodnak, teszik a dolgukat.

Hajdúhadház a jó példa arra, milyen egy város, ha eltökélt vezetője és képviselője van, akik mellett egy egész közösség áll.

A város vagyona az elmúlt 11 évben több mint a duplájára nőtt. 2010-ben még nem volt egy játszótér sem, ma már van négy. 2010-ben egyetlen park volt a városban, padok, kukák és épített utak nélkül, ma már 12 van. Ebből az egyik éppen az az új pihenőpark, aminek a mai átadásán velünk együtt ott voltak azok a fiatal kőműves szakiskolások is, akik a park kialakításán dolgoztak.

Megújul és kibővül az általános iskola is -, addig a gyerekek például a református templomban és parókián tanulnak - lesz tornaterem, konyha, ebédlő, könyvtár, informatika terem, nevelői szobák, csoport szobák és szertárak is.

Az eddigi siker azt hiszem garancia a jövőre nézve is. Hajrá, Hajdúhadház!

Köszönöm a meghívást és a szíves vendéglátást Csáfordi Dénes polgármester és Tasó László képviselő uraknak!

Karácsony Gergely főpolgármester és a baloldali üzleti partnerei úgy döntöttek elkezdik értékesíteni a műemléki védelem alatt álló Városházát.

Mindezt a baloldali főpolgármester folyamatosan tagadja…

Tovább fejlődik Dusnok

A településen megújult a korábban létesült szabadidőközpont környezete, illetve egy új játszóteret is átadhattunk, amelyek jelentősen javítják a helyi turisztikai lehetőségeket.…

A baloldal tönkretette a magyar nyugdíjasokat és elvettek tőlük egy havi nyugdíjat.

A nemzeti kormány azonban nemcsak megőrizte a nyugdíj értékét, hanem 10%-kal növelte azt, a 13. havi nyugdíjat pedig…

Egy jó hír a Bezenyeiek számára. Arról tájékoztattam Márkus Erika polgármester asszonyt , hogy a kormány biztosítja a Polgármesteri Hivatal felújításához szükséges többletforrásokat

Teljes gőzzel tör előre az lmbtq-lobbi Euróában. Az új német kormány az iskolákba is beengedi majd őket, illetve nagymértékben könnyítik és kifizetik a nemváltoztatást. Bődületes.

Legalább világos az irány:

Olaf Scholz az első az eddigi kilenc német szövetségi kancellár közül, aki nem tette hozzá az esküje végén, hogy „Isten engem úgy segéljen”.

Vincze Ottó válogatott labdarúgó írása az "...ami a miénk" című kötetben (részlet):
Egy kisgyermeknek mondhatod, hogy „pillanat!”, de egy idő után gyermeki őszinteséggel fogja azt mondani neked: „Apa/…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média