A Női felnőtt kosárlabda válogatott tartott edzőtábort a Hungarikum ligetben.
A Művelődési Bizottság e heti ülésén világossá tettem frakciónk álláspontját a Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság munkájával kapcsolatban.
Elmondtam, hogy részt veszünk a bizottság munkájában és a jelölési folyamatban, mert meggyőződésünk, hogy minden törvényes lehetőséget meg kell ragadni az önkény elleni fellépésre. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy kisebbségben leszünk, ez nem ok arra, hogy kivonuljunk vagy feladjuk a munkát.
Kiemeltem azt is, hogy a részvételünk nem jelenti a folyamat legitimálását vagy azzal való egyetértést. Éppen ellenkezőleg: azért leszünk jelen, hogy figyelemmel kísérjük az eljárás tisztaságát, számon kérjük a szabályok betartását, és minden rendelkezésre álló demokratikus, törvényes eszközzel fellépjünk az esetleges visszaélésekkel szemben.
Hiszem, hogy minden olyan fórumon, ahol még lehetőség van a törvényesség, az átláthatóság és a nyilvánosság érvényesítésére, ott kötelességünk jelen lenni és dolgozni a magyar emberek érdekében.
/posztok.hu
Világbajnok a magyar női kardcsapat! 
Magyar Péter állításai az üzemanyagárakról tényszerűen nem igazak.


️
