Magyar Péter tegnap még arról beszélt, hogy ma felteszi a nagy kérdést Polgár Juditnak: vállalná-e az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, miután önkényesen és jogtalanul eltávolították hivatalából Sulyok Tamást.

Hogy a találkozóra végül mikor kerül sor, azt továbbra sem tudni. Ma már nem tűnt olyan határozottnak a kérdésben, inkább további egyeztetéseket ígért. A megszokott személyeskedés és maffiázás persze ezúttal sem maradt el, ahogy az a furcsa hangsúllyal ismételgetett, dölyfös mosollyal kísért „vége van” sem – miközben újra felsorolta, mely közjogi méltóságokkal és független intézmények vezetőivel kíván leszámolni a saját „rendszerváltása” jegyében.

Polgár Judit a világ egyik legsikeresebb sakkozója, aki kivételes tehetségével és teljesítményével írta be magát a sporttörténelembe. A nagy kérdés azonban az, hogy egy ilyen életút után megéri-e csatlakozni Magyar Péter politikai ámokfutásához és abszolút filmszínházához, egy ideiglenes mellékszereplőként.

Mert aki ma Magyar Péter kegyéből kerül reflektorfénybe, az holnap ugyanazzal a mozdulattal válhat lecserélhetővé. Ahogyan ma kedve szerint bánik közjogi méltóságokkal és független intézmények vezetőivel, úgy bárki könnyen a következő „vége van” fejezet része lehet.

Hazánk politikai kríziséért kizárólag a Tisza-kormány a felelős

Magyar Péter belém állt, szerinte szégyellnem kéne magam más kijelentése miatt. Visszanyalt a fagyi!

Az önkénnyel szemben minden békés és törvényes eszközzel fel fogunk lépni a Parlamenten belül és kívül is.

Valaki hazudik! Szétesett a Tisza kommunikációja a köztársasági elnök jelölés kapcsán. Egymásnak mondanak ellent, hogy támogatták Polgár Juditot vagy sem. (Az egész kezd egy Magyar Péter feltétlen…

Erről a példátlan, szégyenteljes tettről évek múlva is beszélni fognak az emberek!

A köztársasági elnöki intézmény tiszteletet érdemel! Ami történt, az történelmi felelősséget vet fel...

Hol vannak a tiszás képviselők?

Eddig tartott a lelkesedés?

Már most szétesik a Tisza frakció?

És mi lenne, ha Magyar Péter elvenné a telefonokat??

Kétségkívül a mai volt Magyar Péter eddigi leggyengébb napja a parlamentben.

Még azt is alulmúlta, amikor megzavarodott a távolmaradásunk miatt.

Szemlátomást a Tisza frakciót is megosztotta az az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média