Miért születik színházi tudósítás egy konstruktív vitáról?

A médiatörvény részletes vitáját folytattuk le a Művelődési Bizottságban, ahol rengeteg kérdést feltettünk a tiszás előterjesztőknek és a kormánynak. De sok esetben érdemi válasz nélkül maradtunk. Nemcsak mi, hanem minden magyar ember. Bizonyára ezért van szükség arra, hogy egy alapvetően konstruktív és emberi hangnemben zajló vitáról egy olyan leírást kapjunk, amilyet ma Radnai Márk közölt.

Jogos elvárás, hogy az előterjesztők és a kormány képviselői objektíven szólaljanak meg egy olyan törvény vitájáról, amely mellőz mindenféle társadalmi egyeztetést. Pedig a Tisza még a programjában is kiemelte, hogy ebben a témában széles körű, minden szereplőt bevonó politikai és társadalmi egyeztetésre van szükség.

Nem kaptunk választ arra, hogy mi lesz az M4 Sport csatornával – ahol a fél ország nézi épp a vb-t –, hiszen jelenleg még az öt hét múlva induló NB I közvetítéséről sem hoztak döntést. A Forma–1-ről és a BL-ről nem is beszélve, amelyekről Tárkányi Zsolt tiszás képviselő elmondta a parlamentben, hogy nem ért egyet a közmédiában való közvetítésükkel.

És így van ez rengeteg más kulturális és egyéb csatornával, rádióadóval és online felülettel is, amelyekről csak annyit tudtunk meg, hogy kevesebb lesz belőlük.

Arról is kérdeztük az előterjesztőket, hogy mennyiből fog működni a közmédia. Erre először elkenő választ kaptunk, majd kiderült, hogy lényegében nem tudják, de majd megkérdezik a pénzügyminisztert.

Azt a kérdést is feltettük, hogy a baráti pénzelosztónak körvonalazódó sajtóalapból mennyi pénzt terveznek elosztani az „etikus médiának” – amiről persze a törvény nem rendelkezik, ahogy arról sem, ki minősül „etikusnak”.

Felvetettük azt is, hogy mi lesz a közmédiában dolgozó családok százainak megélhetésével a kapkodó és gyökeres intézményi átalakítás közben. Konkrét választ erre sem kaptunk, csak azt, hogy majd az ideiglenes és a felálló vezetés eldönti, kit rúgnak ki, és ki az, aki maradhat.

A részletszabályokról is hiába kérdeztük a kormánypárti képviselőket, ugyanis azokkal még nincsenek tisztában. Azt ígérték, hogy majd az új közszolgálati tanács szakmai vezetése kigondolja őket – bár azt is mondták, hogy a kormány múlt héten már elkezdett dolgozni rajtuk. Most akkor a szakmai vezetés vagy a kormány doktrínája mondja meg a részletszabályokat?

Kormányzati álláspontként azt is megtudhattuk, hogy a szakmai tisztogatás felszabadítja az embereket – ehhez talán nincs is mit hozzáfűzni.

A Művelődési Bizottság ülésén ilyen és ehhez hasonló tartalmi hiányosságokról és elhallgatott tervekről hangzottak el kérdések. Persze válaszok hiányában az utólagos vagdalkozás célravezetőbbnek tűnik, de a közmédia teljes átalakítása és megvágása több ezer magyar ember életét közvetlenül érintő kérdés. Nem helyes, ha egy törvény olyan nyitott kérdések között születik meg, amelyek embereket, családokat taszíthatnak létbizonytalanságba, vagy politikai bunkósbotként lebeghetnek fölöttük.

Éppen ezért nem lehet színház az erről szóló vita, és a lényeget a „rendezők” nem rejthetik színfalak mögé. És ha a „törvényjavaslat színpadán” a kellékek között ott van egy fegyver, az a darab során el is fog sülni – hogy egy közkeletű színházi példázattal éljek.

Ezekre kérdeztünk rá a bizottság ülésén is. Komoly probléma, hogy választ azóta sem kaptunk.

Ideje lenne, hogy a vagdalkozás könnyűségét felváltsa a törvényalkotás és a kormányzás felelőssége.