Ma egyszerre emlékezünk a nemzet egyik legfájdalmasabb és egyik legfelemelőbb történelmi pillanatára.

Hatvannyolc évvel ezelőtt kivégezték Nagy Imrét és mártírtársait. Harminchét évvel ezelőtt pedig a magyar nemzet méltósága visszakövetelte az igazságot: újratemetésük a szabadság és a történelmi igazságtétel jelképévé vált, Orbán Viktor beszéde pedig a modern magyar történelem sarokköve lett.

A kommunista diktatúra azt hitte, hogy eltemetheti a szabadság eszményét. Azt hitte, hogy a félelem erősebb a nemzet emlékezeténél. Tévedett.

A magyarok újra és újra bebizonyították, hogy a szabadság iránti vágyat nem lehet kivégezni, az igazságot nem lehet örökre elhallgattatni, a nemzet önbecsülését nem lehet megtörni.

Ma hálával és tisztelettel hajtunk fejet mindazok előtt, akik életüket, szabadságukat vagy jövőjüket áldozták Magyarországért. Emlékezünk azokra, akik a legsötétebb időkben is hűek maradtak hazájukhoz, és akiknek bátorsága hozzájárult ahhoz, hogy szabad, szuverén és büszke magyar nemzetként élhessünk.

A múlt emlékezésre kötelez. A szabadság pedig felelősség. Felelősség azért, hogy megőrizzük nemzeti önrendelkezésünket, megbecsüljük történelmünket, és továbbadjuk gyermekeinknek mindazt, amiért elődeink olyan nagy árat fizettek.

Dicsőség a hősöknek, tisztelet a mártíroknak, és örök emlékezet mindazoknak, akik Magyarország szabadságáért álltak helyt.

Isten áldja Magyarországot!