A Tisza-kormány szabad utat adott az ukrán agrártermékeknek, így a magyar gazdák és a hazai élelmiszerbiztonság is veszélybe került.
Május 13-án megszűnt az a veszélyhelyzeti rendelet, amely több mint húsz ukrán agrártermék – köztük búza, kukorica, napraforgó, baromfihús és tojás – behozatalát tiltotta Magyarországra. A kormány előtt ott volt a lehetőség, hogy ezt törvényi szinten megerősítse. Nem tette meg.

Miközben Európa-szerte egyre több ország védi saját termelőit, nálunk a kormány megelégedett egy adminisztratív bejelentési kötelezettséggel, ami eddig is létezett. Ez nem védelem, hanem látszatintézkedés.

A magyar gazdák versenyképességét, a fogyasztók biztonságát és a jó minőségű hazai termékeket valódi eszközökkel kell megóvni. Ezért a Fidesz-frakció törvényjavaslatot nyújt be az ukrán agrárimport tilalmának egyértelmű és tartós rögzítésére.

Amikor vásárlok, igyekszem csak magyar termékeket venni és piacra járni, mert tudom, hogy ezzel a magyar gazdákat támogatom és biztonságos, kiváló minőségű élelmiszerek jutnak a családi asztalra és ezzel megbecsülöm a magyar termelőket is.

Keressük a nemzeti színű védjegyeket, vásároljunk hazai termelőktől és fogyasszunk itthon előállított élelmiszereket!

Sokan még mindig úgy beszélnek hazánkról, mintha olcsó munkaerőre épülő összeszerelő üzemek országa lennénk. Kapitány István és Magyar Péter is folyamatosan így nyilatkoznak. Csakhogy a számok egészen…

Nem történhet olyan, hogy Magyarországon bárkinek büntetlenül megsértsék az emberi méltóságát. Ha Önt sérelem érte a véleménye, a kiállása, a lelkiismerete, vagy akár vallási hovatartozása miatt,…

A Trump-játszma: Irán vagy Ukrajna? – Ütközőzóna: Demkó Attila, Bendarzsevszkij Anton
Trump Kínában járt, a Közel-Keleten továbbra sincs megoldás. A geopolitikai események felgyorsulása mellett egyre nagyobb nyomás helyeződik Trumpra: közeledik a félidős választás. A külpolitikai…

Dömötör Csaba: Amiről nem beszélnek: az új kormány nem hosszabbította meg az ukrán gabona behozatali tilalmát.

️Ez azt jelenti, hogy mostantól nagy mennyiségű (génmódosított) búza, kukorica…

️ A Tisza-kormány Facebook-kormányzást folytat, ezért érdemi munkára nincs ideje. Így fordulhatott elő, hogy a kormány hivatalba lépése óta nem korlátozza az ukrán mezőgazdasági termékek magyarországi…

A TISZA-kormány nem hosszabbította meg az ukrán gabonaimport tilalmát.

️ Nem erről volt szó!

A Fidesz-frakció törvényjavaslatot nyújt be a génmódosított ukrán mezőgazdasági termékek elleni védelem, valamint a magyar gazdák és családok megélhetésének megóvása érdekében.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média