Ez övön aluli volt.

Az elmúlt két év során mindenki érezte a saját bőrén, hogy a gyűlölködés áradása hová vezetett ember és ember közti kommunikációban. Már mindenki azt kérdezi, hogy valaha fogunk-e tudni újra normálisan viszonyulni egymáshoz vagy ez így marad és valamit végleg elvesztettünk?

Hiszek benne, hogy nincs olyan, hogy végleg. De ha olyan “kultúra” szülné a hatalmat, ahol normális ami ezen a színpadon zajlott gyerekek előtt, nyilvánosan, akkor nem valaminek van vége, hanem mindennek, amiben még bárki is reménykedett bármelyik oldalon is.

Azt mindenki felismeri, ha valami rút. Bennünk van - mélyen. Otthonról hozzuk mindannyian. De ha hagyjuk, hogy fölénk kerekedjen, akkor mi végre csinálunk bármit?

Két világ között választunk. És az egyik a rút. A másikban pedig rengeteg erő kell legyen, hogy a rútságról, egyszer újra közösen tudjuk kimondani, hogy nem közénk való. Bármit is gondoljunk a világról.