A húsvéti nagybevásárlás mindenhol máshogy zajlik, úgy is mondhatnám, hogy ahány ház, annyi szokás.
Vannak családok, ahol a tökéletes sonka kiválasztása, a friss retek, torma és újhagyma beszerzése egy nagy, közös program, és van, ahol inkább egyedül intézünk mindent az asztalra.

Valami azonban mindenhol közös, hiszen a nemzeti kormány által bevezetett árréstopok mindannyiunk pénztárcáját segítik. A liszt, a vaj, az olaj, a tej vagy a legnépszerűbb húsok ma egész Európához viszonyítva Magyarországon az egyik legolcsóbbak, biztosítva ezáltal minden jóízű közös ebédet és vacsorát.

Látnunk kell azonban, hogy egyes politikai erők mindennek egycsapásra véget vetnének. Ha jövő vasárnap rossz döntést hozunk, a baloldal kormányra kerülve végrehajtaná terveit, a húsvéti nagybevásárlásunk blokkján pedig sokkoló összegeket látnánk. Hiszen Kapitány István nyíltan elmondta, hogy nincs szükség ársapkákra, védett árra és árréstopra.

Jövő vasárnap e két út közül kell választanunk. Ha maradunk a magyar úton, továbbra is a hazánk biztonsága és a magyar családok megélhetése lesz az első, ezért is csak a Fidesz a biztos választás!

Büszkék lehetünk szép, magyar hazánkra! Van mit megvédenünk!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!🧑‍🧑‍🧒‍

Összevont poszt

Van mit megvédenünk.

Van mit megvédenünk. Fel, győzelemre!

A Fidesz a biztos választás!

Jelöld meg a Orbán Viktor posztja alatt kommentben, te kivel jössz szavazni jövő vasárnap, vagy oszd meg a videót, hogy mindenkihez eljusson!

https://www.facebook.com/share/v/18WBE6PmXW/?mibextid=…

Örömömre szolgál, hogy nagyszombat este átadhattam az Oroszlányi Evangélikus Kórus és Zenekar karnagyának, Milán Zoltánnénak a vármegyei értéktárba kerülést igazoló oklevelet. Több mint 60 éve…

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -…

Most tettem le a telefont Aleksandar Vučić szerb elnökkel. A szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz…

️Aleksandar Vučić szerb elnök az imént tájékoztatta Orbán Viktort, hogy a szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média