Április elseje a bolondok, pontosabban a bolondozások napja. Mára az egész világon elterjedt, hogy ilyenkor az emberek a legképtelenebb tréfákat űzik másokkal. Tréfák, álhírek, ugratások, lehetetlen történetek. Úgy érzem, hogy nekünk idén ebből nem csak április elsejére jutott, hanem hónapok óta ebben élünk.

Tudom, hogy sokan közületek is úgy vannak vele, hogy már meg sem akarjátok nyitni a közösségi médiát vagy a híroldalakat, mert napról-napra egyre képtelenebb történetekkel traktálják az agyunkat.

Kémek, álkémek. Kémek, akik hazudnak arról, hogy kémek-e vagy sem. Lehetetlen történetek. Ha ez az egész nem az életünkről szólna, talán még szórakoztató is lehetne - de már nem az. Sőt szó szerint véresen komoly és ez az egész csak arra megy, hogy elbizonytalanítsanak mindenkit abban, hogy mi a valóság és mi a hazugság.

De azt javaslom, hogy ne hagyjuk magunkat és ne engedjük, hogy a bolondját járassák velünk és vessünk véget ennek majd’ két éve tartó szemfényvesztésnek. Az eszünkre kell hallgatni és egy határozott döntéssel a józanság pártjára állni. Kitartást kívánok ehhez mindenkinek, mert már nem kell sokáig várni.

Még 11 nap.
A Fidesz a biztos választás!

Orbán Viktor Szentesen: Ha a Tisza mögött álló és a Tiszát pénzelő ukránok sikerrel járnak, akkor jönnek a háromszoros rezsiszámlák és az 1000 forintos benzin. Meg kell értenie Kijevnek, Brüsszelnek…

A kormányzás nem olyan mint a robotrepülő.

A szentesiek sem akarják Ukrajnába küldeni a pénzüket. Állj te is a szentesiek mellé!

Orbán Viktor:
Egybehangzó információk szerint a Tisza Brüsszelben a védett üzemanyagár eltörlése érdekében lobbizik. Azt kérik, hogy a brüsszeliek támadják meg a magyar kormányt, amiért alacsonyabb,…

Köszönöm, hogy Ajkarendeken is megbeszélhettük közös ügyeinket. Együtt megyünk tovább!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média