️ ukrán kémbotrány Magyar Péteréknél

A titkosszolgálatok azért foglalkoztak azzal a két informatikussal, akiknek most a Tisza-propaganda falaz, mert a Nemzetbiztonsági Bizottság nyilvánosságra hozott jelentése szerint a Direkt36 cikkében említett, a Tisza Pártnak dolgozó két személy az ukránoknak is végzett munkát.

Ők biztosították a képzésüket, jártak Kijevben és gyakori vendégek voltak a budapesti ukrán nagykövetségen is.

Nézzük végig mi történt!

2025 júliusában bejelentés érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz, amely szerint a Direkt36 cikkében szereplő két személlyel kapcsolatban gyermekpornográfia gyanúja merült fel. Ezt követően a hatóságok házkutatást tartottak náluk, amely során adathordozókat, valamint engedély nélkül birtokolt haditechnikai eszközöket foglaltak le.

A rendőrség jelenleg engedélyköteles haditechnikai eszközök illegális birtoklásával gyanúsítja őket.
De mi a fene az a haditechnikai eszköz?

Mondom:
A gyakorlatban ez lehallgatóeszközöket jelent, amelyeket feltételezhetően a Tisza Párt vagy az ukránok érdekében kívántak felhasználni.

Jelenleg ezeket a személyeket védi az NNI egykori, pályáját elhagyó és politikai szerepvállalásba kezdő munkatársa. Lelke rajta...
Az ukránok ki-be járkálnak a Tiszánal és ezt ők vagy hagyják vagy észre sem veszik. Egyik aggasztóbb, mint a másik.

Ilyen embereket a veszélyek korában nem szabad a kormányrúdhoz engedni. Április 12-én a Fidesz a biztos választás!

Amíg Ukrajna nem ad olajat, Magyarország irányából nem kap gázt.
Mi megvédjük a magyar emberek energiabiztonságát!

Zelenszkij kettős szorításban – Ütközőzóna: Demkó Attila és Bendarzsevszkij Anton
Az ukránok egyre nyíltabban avatkoznak be a választásokba, Orbán Viktor fokozatosan leállítja a gázszállítást Ukrajnába. Milyen geopolitikai következményei lehetnek az iráni háborúnak, és hova…
Ez a legsúlyosabb állambiztonsági FENYEGETÉS a rendszerváltás óta
A magyar állam elleni példátlan támadásnak nevezte a tiszás ügynökbotrányt podcastsorozatának legújabb részében ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász a műsorban – nézői-hallgatói kérdések nyomán –…

Orbán Viktor az esztergomi nagygyűlésen: bennünket nem lehet se megfenyegetni, se zsarolni, mert Magyarország jövőjéről csak a magyarok dönthetnek!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média