Ma Magyarország abban az elképesztően szerencsés helyzetben van, hogy a világ három nagyhatalmának elnökével személyes, konstruktív, bizalomalapú nexusban van. Ez nincs meg senki másnak Európában. A német kancellárnak sem, a brit miniszterelnöknek sem, a francia elnöknek sem.

Meghökkentő felelőtlenség lenne egy világszinten jegyzett, A ligás játékost lecserélni egy bukdácsoló megyehármas kispadosra csak azért, mert jól van levágva a haja, és a pálya széléről harsányan meg tudja szakérteni a nagyok játékát. Ez minden szakmára igaz – a politika sem kivétel ez alól.

Ezért is lehet az, és ez Orbán Viktor érdeme, hogy a magyarok hozzászoktak, és úgy érzik, természetes az, hogy az ő véleményük, szavuk, akaratuk számít, annak súlya van. De ez nem így van. Egy 9,5 milliós, kicsi közép-európai országnak az a hozzá mérhető súlya, hogy bólogat és teljesíti, amit kérnek tőle a 60–70–80 milliós országok.

A magyar történelemben először Orbán Viktor tette fel a térképre a hazánkat. És nem azért, mert sajnálni kell minket, hanem mert számolni kell velünk, és vannak olyan mintáink, amelyeket példaként emlegetnek a nagyvilágban (családpolitika, adópolitika, a migráció kezelése, munkaalapú társadalom – csak hogy a legfontosabbakat említsem). Ez már önmagában egy történelmi bravúr.

És Magyarországnak ezt ki kellett harcolnia. Nem a méretünk miatt kell velünk és Orbán Viktorral számolni a világban, hanem annak ellenére. Magyar Péterre azért van szüksége Brüsszelnek, hogy Magyarországot visszategyék arra a polcra, ahol Brüsszel szerint a helyünk van.

A németek, franciák meg a brüsszeli bürokraták nem szeretetszolgálat: ők a saját, egyre inkább birodalmi érdekeiket nézik. Nem is érdekelhetné őket kevésbé, hogy Szandra Pestről, vagy Jancsi és Juliska Kanizsán és Békéscsabán mit gondol.

Hogy szeretne-e migránsokkal élni, hogy szeretne-e háborúzni, hogy szeretné-e a pénzét Ukrajnának küldeni, hogy ő keveset szeretne fizetni rezsire.

Ezeket az erőközpontokat az érdekli, hogy a saját cégeik, bankjaik, energiaszolgáltatóik és hatalmi érdekeik rendben legyenek – akár a magyarok pénzén, vérén, kárára is. Orbán Viktor ezt mind megakadályozza. Ezért akarják fogcsikorgatva eltüntetni, hogy végre Magyarország ne a magyarok, hanem az ő érdekeiket nézze.

Azt eddig is tudtuk, hogy bábok, de hogy még ebben sem dönthetnek…

Az elért eredményeinket meg kell védenünk! Mi vagyunk a biztos választás!

Összevont poszt

Kifordult a világ a négy sarkából:
️háború a Közel-Keleten, háború a szomszédunkban
️közelgő olajválság,
️ukrán olajblokád.
Ezektől a veszélyektől kell távol tartani Magyarországot. Erre csak mi vagyunk…

Kifordult a világ a négy sarkából:
️háború a Közel-Keleten, háború a szomszédunkban
️közelgő olajválság,
️ukrán olajblokád.

Ezektől a veszélyektől kell távol tartani Magyarországot. Erre csak mi vagyunk…

A legfrissebb nemzetbiztonsági adatok, köztük műholdas felvételek is alátámasztják, hogy a Barátság kőolajvezeték műszakilag rendben van. A szállítás leállítása tehát egyértelműen politikai…

A HanKul10 azért indult útnak, hogy ne csak beszéljünk Önökhöz, hanem beszélgessünk Önökkel.

Csatlakozzanak hozzánk, kérdezzenek, mondják el, mi működik jól a településükön. Mondják el azt is, ami nem…

Országjárás - Derecske Négy hét alatt több mint 200 fórumon találkozunk az emberekkel szerte az országban, mert hisszük, hogy a legfontosabb kérdésekről személyesen kell beszélni.

A választás tétje…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média