Úton vagyunk Amerikába. Most jó gépre szálltam. 
Ki dönti el, mi történik Európában? Ideális esetben az európai emberek és az ő érdekeiket képviselő, választott politikusaik, de ez Brüsszel mai felépítésével messzebb nem is lehetne. Mondom:
Itt azt a folyamatot érdemes észrevenni és azt a tanulságot levonni, hogy Európa nem dönt saját sorsáról. Kicsit messzebbről fogom kezdeni. A tízes évek elején az EU gazdasága akkora volt, mint az Egyesült Államoké (miközben mára 40 százalékkal magasabb az amerikai, mint az uniós).
Az USA demokrata vezetése ezt nem vette jó néven. Érdemes megnézni, ekkor mi történt. Jött a második Obama–Biden-adminisztráció 2013 elején.
Majd már 2013-ban elszabadult a pokol:
-az ISIS és a terror előretört Szíriában.
-2014-ben feje tetejére állt Kijev, és kitört az ukrán–orosz háború első szakasza: elszakadt Donyeck, Luhanszk és a Krím.
-2015-ben jött a milliós migránsválság,
-2016-ban pedig kiléptették a briteket az EU-ból.
Az EU kapott négy akkora gyomrost négy év alatt a demokraták alatt, amiből azóta sem kelt fel — érdemes lenne ezt Brüsszelben is észrevenni, amikor Trumpot szidják.
És ha már Trump: mi történt még 2016-ban?
A semmiből, üstökösként nyert Donald Trump, és hirtelen minden, ez az egész világégés-sorozat megállt. Négy évig nyugalom volt. Aztán jött 2020, visszajöttek a demokraták Bidennel, és onnan folytatták, ahol Trump megszakította őket:
háború Ukrajnában, háború a Szentföldön, háború a Kaukázusban, tálib kormány Afganisztánban, genderőrület, woke, migráció, Soros-dollárok. És újra égett a világ. Aztán jött 2024, jött Trump, és azóta sorra köti a békeszerződéseket...
Tehát: amikor békésebb vagy zűrösebb korszakokat élünk Európában, az nem Európától és annak demokrata zsebekben ülő vezetőitől függött, hanem a washingtoni politikától. Ha a demokraták vannak kormányon, lángol a világ, és Európa a sírjába zakatol; ha Trump kormányoz, nyugi és béke van.
Ezért fontos, hogy amíg Brüsszelben a békepárti, az európai emberek érdekeiket követő patrióta erők nem veszik át a hatalmat a demokratákhoz bekötött, korrupt, háborúpárti elitektől - addig a legjobb esélyünk a republikánus amerikai adminisztrációt támogatni.
Mert Brüsszelben — ahogy 2016 és 2020 között, úgy most is — a kivárásra játszanak. Abban reménykednek, hogy Trump után megint demokrata szövetségeseik kerülnek hatalomra, akik támogatják a háborút, a migrációt és a gendert is. Szerencsére Amerikában nem úgy áll a helyzet, hogy ez bekövetkezzen.
Itthon pedig, ugyanez, a demokrata berkekből ideküldött, Brüsszelből irányított baloldal próbálja megszerezni a hatalmat most is, mint mindig. Nem fog sikerülni.
Orbán Viktor 2010 óta vezeti a patrióta, nemzeti lázadást Európában. Szövetségeseink soha nem voltak még ilyen erősek, felénk áll a zászló, nagyok és erősek vagyunk.
Nincs más dolgunk, mint április 12-én mindannyiunknak a Fideszre szavazni és folytatjuk a Brüsszel elleni lázadást az európai emberekkel közösen. Miénk a jövő, fel, győzelemre!
/posztok.hu

