Mi is a gond a Tisza-féle progresszív adózással? Beszéljünk a számok nyelvén, mert ez a terv minden dolgozó budapesti pénztárcáját érinti!

Budapesten az átlagos bruttó kereset nagyjából 200 ezer forinttal az országos átlag felett van. Közben a Tiszánál olyan tervek szivárognak ki, hogy 416 ezer forint felett progresszív adózást vezetnének be. Tehát ez nem a gazdagokról szól, hanem arról, hogy a középosztály – különösen Budapesten – automatikusan célkeresztbe kerül.

A kérdés valójában nagyon egyszerű: miből fizetnék ígéreteiket? Egy társadalomban két lehetőség van. Vagy lehetőséget teremtesz munkával, tanulással és fejlődéssel - és így több pénze lesz mindenkinek - vagy elveszel azoktól, akik már megteremtettek maguknak egy egzisztenciát, és újraosztod a pénzt. A balos közgazdászok szerint (akik most sorra tűnnek fel a Tisza mögött) a második utat kell követni.

Ha több pénzt akarsz szétosztani, akkor szükségszerűen valakitől el kell venni. Ez a „valaki” pedig nem a szűk elit lesz, hanem a dolgozó, városi középosztály (ahogy volt mindig is a balliberális kormányok alatt).

Egy ilyen adórendszer mindenkinek fájna, de ott a legjobban, ahol magasabbak a bérek, ahol van vagyon és ahol már kialakult egy stabil élet. Ha ezt bevezetik, az elsőként a budapesti kerületekben jelenik meg, mert itt több mindent lehet megadóztatni. Egyszerű matek.

A valóság tapasztalata pedig az, hogy hiába vesznek el többet attól, akinek van, semmit nem kap az, akinek nincs. Így volt ez 2010 előtt is. Hiába volt 36 (!) százalékos SZJA-kulcs, a minimálbér 70 ezer volt és egymillió magyar emberrel kevesebb tudott dolgozni, mint ma.

A valódi dilemma az, hogy egy munkaalapú társadalomban akarunk-e élni, vagy egy olyan rendszerben, ahol minél többet dolgozol, annál többet vesznek el tőled.

Mi az első megoldásban hiszünk: a lehetőségek teremtésében, az alacsony adókban, az önálló boldogulás garantálásában mindenki számára, és közben a családok és lakhatás kiemelt támogatásában.

Ezért is a Fidesz, a biztos választás!

️Brüsszel újabb és újabb követelésekkel áll elő: azt akarják, hogy Magyarország fizesse a háborút, fizesse az ukrán állam működését, és fizesse meg a háború árát a rezsiszámlákban is.

A kormány Nemzeti…

️Indul a Nemzeti petíció!

"A '26-os választásnak az egyik tétje, hogy Magyarországot pénzügyi adósrabszolgaságba engedjük-e, vagy pedig nemet mondunk és ellenállunk. Ezért megindítottunk egy nemzeti…

Az elmúlt napokban polgármesterekkel beszéltük meg közös ügyeinket, együtt űztük a telet, köszöntöttük az új évet, gyönyörködtünk a zene varázslatában! Köszönöm, hogy megtapasztalhattam újra és újra a…

Összevont poszt

Magyarország Kormánya Nemzeti Petíciót indít annak érdekében, hogy megüzenjük Brüsszelnek:

NEM fizetjük az orosz-ukrán háborút!
NEM fizetjük az ukrán állam működését a következő 10 évben és NEM…

Te adnál neki a saját pénzedből
Nem
Akkor sem, ha Ursula néni és Manfred bácsi mondja

️ Hát mi is így vagyunk ezzel!

Nemzeti Petíciót indítunk annak érdekében, hogy megüzenjük Brüsszelnek: NEM…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média