Karácsony Gergely ma megmutathatja, hogy képes-e főpolgármesterként viselkedni, és nem csak saját politikai érdekei mentén cselekedni.
Százmilliárdos megtakarításból százmilliárdos adósságot csináltak hat év alatt.
Ezután évekig házaltak azzal, hogy már tényleg nincs pénzük – majd megvették 51 milliárdért a rákosrendezői szeméttelepet, és tízmilliós prémiumokkal tömték ki a Gyurcsány-cégvezetőket.
Hosszan lehetne sorolni, de nekünk és a kormánynak sem ez a célja most. Segíteni akarunk, de ehhez a Fővárosi Közgyűlésnek ki kell mondania, hogy nem tud fizetni – hiszen enélkül nincs jogalap, amely alapján a kormány kifizetheti a béreket a főváros helyett.
A főpolgármester előterjesztése erre alkalmatlan. Nem más, mint egy politikai nyilatkozat.
Szerintünk a budapestiek ebben a helyzetben többet érdemelnek ennél, a főváros 27 ezer dolgozója és családjuk különösen.
Ezért a Fidesz-frakcióval olyan módosító előterjesztést nyújtottunk be, amely a megoldás irányába mutat.
Számítunk minden frakció támogatására – még a főpolgármesterére is.

Amikor a törvénytelen csődköltségvetést és a rákosrendezői pénzszórást kellett megszavazni, a TISZA lelkesen asszisztált Karácsonynak.

Most, amikor emiatt a főváros becsődölt és a kormány megoldást…

Karácsony Gergely egy dologban biztos, ő soha semmiért nem volt felelős, ma sem felelős semmiért és egészen biztos, hogy a jövőben sem lesz felelős semmiért.
☝️Karácsony Gergely ugyanis az az ember,…

Közeledik az ünnep, ilyenkor még fontosabb, hogy odafigyeljünk azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A Gondtalan Élet Intézetbe és a DEDIK-be adományokat vittünk, oda, ahol a törődés igazán…

A Mozdulj Buda ingyenes sportprogram-sorozattal célunk olyan élményeket teremteni, ahol a mozgás, az egészség és a közösségi élmény együtt jelenik meg.️ Erről nyilatkoztam ma Jakab Máté főszervezővel…

Itt a Tisza párt teljes megszorítócsomagja.
1. SZJA növelése
2. Családi adókedvezmény csökkentése
3. Vállalkozások terheinek növelése
4. ÁFA-emelés
5. Nyugdíjrendszer privatizációja
6. Egészségügy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média