A kormány és a fővárosi Fidesz-frakció is abban érdekelt, hogy Budapest működjön, a közszolgáltatások zavartalanul szolgálják a budapestieket és minden dolgozó időben megkapja a fizetését.

Reméljük, hogy a Fővárosi Közgyűlés minden képviselője ebben érdekelt és rövidtávú politikai érdekek helyett a fővárosiak mellé áll.

Ehhez azonban egyenes beszéd kell. Ha valóban fennáll a fizetésképtelenség a következő év elejétől, akkor mondjuk ki nyíltan, és kérjünk segítséget. Ne játsszon a városvezetés a budapestiekkel, és ne keltsenek feszültséget a dolgozók között.

Karácsony Gergely előterjesztése a holnapi rendkívüli közgyűlésre ugyanakkor nem jó másra, mint politikai hangulatkeltésre. Ezért olyan módosító javaslatot nyújtottunk be, ami kizárólag a budapestiek érdekeit tartja szem előtt.

Fontosnak tartjuk, hogy mindenki, aki valódi megoldást szeretne, egyetértsen a kiindulópontban: tiszta, átlátható helyzetre van szükség.

Mindeközben természetesen az a kérdés sem kerülhető meg, hogy hova tűnt a főváros 214 milliárdos megtakarítása, és ezután miért merültek fel olyan kiadások, amelyek nehezen tűnnek indokolhatónak egy csődközeli helyzetben. Ezek tisztázása nem a konfliktuskeresésről szól, hanem arról, hogy a jövőben fenntartható, kiszámítható gazdálkodás valósulhasson meg.

A közös célunk egy működő, stabil Budapest. Ehhez felelős döntéseket kell hoznia a főpolgármesternek és nem politikai imázsát mentenie.

Brüsszel bevándorlókontinenst akar, de mi nem hajtunk fejet! Egyedül Magyarországon nem az elit, hanem az emberek döntöttek: nem leszünk bevándorlóország. Ebből soha nem fogunk engedni, hiszen a…

Kiderült és bevallották, hogy a TISZA Párt brutális adóemelési és megszorítási csomagot készített elő. Egy vérbeli baloldali csomagot.

A családoknak 1300 milliárdos megszorítást, a vállalkozásoknak…

️ Balatonszéplak-alsón családias hangulatban gyújtottuk meg az advent első gyertyalángját.

👉 Egyszerű pillanat, mégis sokat jelent: megmutatja, hogy itt minden beszélgetésnek, minden találkozásnak…

Az Advent a közösségekről is szól.

👉 Immáron 12. alkalommal került megrendezésre Siófok-Szabadifürdőn az adventi gyertyagyújtás.

️Hiszem, hogy egymásért felelősséget vállaló emberek élnek Somogyban.…

Ma sokunk szívében egyszerre él a várakozás, a remény és talán néhány nehezebb érzés is. Az első adventi gyertya fénye emlékeztessen arra, hogy nem vagyunk egyedül – mindannyian úton vagyunk, a magunk…

- Orbán Viktor -
A Bokros-csomag kellemes teadélután volt ahhoz képest, amire a Tisza most készül! A "programnak" nevezett népnyúzó tervben minden benne van, amit Brüsszel évek óta hiába próbált…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média