Az Európai Parlament plenáris ülésén ma újra vita lesz Magyarországról. Egészen pontosan a 34. vita. Jól ismerjük ezeket: az EP balliberális képviselői felállnak, és sortüzet vezényelnek Magyarország ellen, amiből a Brüsszelt szolgáló magyarországi pártok sem maradnak ki.

Ennek „hazai” zászlóshajója most a Tisza Párt lesz. És ahogy lenni szokott, most is készül egy jelentés, hogy végül az alapján el lehessen ítélni Magyarországot, ahogy az volt korábban a Sargentini- vagy a Tavares-jelentés esetében is – de ezt még későbbre, a választás előttre időzítik, hogy a Tiszának legyen mit lobogtatni.

Természetesen ma sem hagyjuk magunkat: megvédjük Magyarországot és a magyar embereket a brüsszeli bürokraták és a baloldal támadásától.

Közben pedig Európa valódi kérdéseiről és bajairól nem engednek vitázni. Nem lehet vitázni az Európai Parlamentben az ukrán korrupciós balhéról, ahol százmilliárdok folyhattak el az aranyvécékben. Nem engedték a vitát a volt jogállamisági biztos pénzmosási ügyéről, aki nem sokkal ezelőtt még a magyar demokráciát ostorozta. De ugyanezek az emberek azok, akik sosem engedték a vitát a Bizottság elnöke által SMS-ben bonyolított vakcinabeszerzésekről sem.

Ne legyenek kétségeink: ezek újabb koncepciós viták és jelentések, amelyek célja, hogy Magyarországot büntessék, mert nem hajtjuk végre a migrációs paktumot, megvédjük a magyar rezsicsökkentést, nem engedjük be a gendert az iskolákba, és következetesen kiállunk az európai béke mellett a háborúval szemben.

Orbán Viktor levelében mutatta be a valóságot Ursula von der Leyennek. Elengedhetetlen az őszinte beszéd – ez az, amit az Európai Unió negyedik éve nélkülöz. Illúziókra és vágyálmokra építenek, pedig…

Találkozó Fahad bin Abdulrahman bin Saleh, Rijád Város Királyi Bizottságának (RCRC) felsővezetőjével és munkatársaival.

Az RCRC Szaúd-Arábia egyik fejlesztési intézménye: a város hosszú távú…

Hihetetlen, és felháborító! Nézzétek, mit mondtak Európa vezetői a béke reményére!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média