Hova tűnt a főváros pénze?👇
Milyen korrupciós ügyekben vett részt Karácsony Gergely és csapata?
Milyen ambíciókkal kezdte meg a város vezetését, és hogyan hatott ez a budapestiekre?

Tényfeltáró videóriportot készített a Magyar Nemzet Karácsony Gergely eddigi hat főpolgármesteri évéről, amelyben ezekre a kérdésekre is választ kapunk.

A főváros tragédiája: közlekedési káosz, korrupció, drogosok, hajléktalanok – és kiürült kassza.
Az addig fejlődési pályán lévő fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése, és a helyzet azóta csak romlott.

Hamar kiépülhetett a jutalékos rendszer, vagyis az a jogsértő működési mechanizmus, amelyben fővárosi ingatlanokat árusíthattak ki csúszópénz kíséretében.
A Lánchíd felújításánál is felmerült a korrupció gyanúja: az eredeti terveknél kevesebb műszaki tartalommal, mégis 5 milliárd forinttal drágábban valósult meg, és a mai napig nem tudták megcáfolni, hogy közpénzek tűntek el a rekonstrukció során.

Több mint 100 milliárd forinttal nőtt a főváros adóssága, mindezt úgy, hogy a városvezetés időközben 1400 milliárd forint iparűzési adóbevételhez jutott, és hiteleket is felvett.
Arra is érdemes emlékeznünk, hogy a már eleve eladósodott főváros megvette Rákosrendezőt – öncélúan, saját politikai érdekei miatt.

Miközben Karácsony Gergely nap mint nap a kormányra mutogat, és ürügyeket keres, miért van csődközeli állapotban Budapest, a Magyar Nemzet oknyomozó riportjából kiderül az igazság.

Ajánlom a teljes dokumentumfilmet, hogy tisztán lássuk, mi történt – és mi történik ma is – a fővárosunkkal!

A családi adókedvezményt az édesapák is érvényesíthetik
Európa legnagyobb családi adócsökkentése zajlik Magyarországon, ennek fontos eleme a családi adókedvezmény két lépcsőben történő megduplázása.…

Az Igyunk egy kávét!️ következő részében az erdélyi legendával, Bölöni Lászlóval beszélgetek!

Mesélt arról, hogyan fedezte fel Christiano Ronaldot, hogy milyen a jó edző és milyen érzés, hogy filmet…

Az ukrán uniós csatlakozás azt jelentené, hogy közvetlen katonai konfliktusba kerülnénk, az uniós források jelentős részét pedig át kellene irányítanunk Ukrajnába, és az európai versenyképesség…

Szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk van Amerikában, amellyel ki tudunk váltani bármilyen brüsszeli pénzt. Orbán Viktor a részletekről:

Nagy lépést tettünk az energiafüggetlenségünk felé. A miniszterelnök a részletekről:

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média