Mai szemmel szinte felfoghatatlan, hogy akkor tizenévesek álltak ki fegyverrel a szabadságért.

Ők nem keresték a veszélyt, nem a saját döntésük volt, hogy ott álltak a történelem színpadán. De úgy döntöttek, ha már ott állnak, tenniük kell valamit.

Ma rájuk emlékszünk. Akik bár nem születtek hősöknek, mégis azzá váltak. 1956. október 23. - a örökre beleégett a világ emlékezetébe: a nap, amikor a bátorság legyőzte a félelmet és a szabadság szeretete eggyé kovácsolta a nemzetet.

Dr. Kelecsényi Erzsébet szabadságharcos szavai gyönyörűen idézik fel ennek a napnak a lelkületét:

„Csak azon múlott, hogy ha az ember a Corvin-közben lakott, akkor ott töltögette a puskát. Nem születtünk mi katonának, és a forradalmárok sem, és ez a sok elkallódott gyerek, aki akkoriban 13, meg 15 meg 16 évesen, a legendás pesti srácok, akik csatlakoztak ehhez a dologhoz, nem is biztos, hogy tudatosan. Hanem tudták, hogy valami csodálatos dolog történik, és ez volt az óriási kaland. Abban az időben a magyar nép a legjobb arcát mutatta. Szerettük egymást, egységesek voltunk. Bizalmunk volt, hihetetlen napok voltak. Ez talán olyan dolog, mint az első szerelem, amikor az ember azt hiszi, hogy ezért a pillanatért érdemes volt élni.”

(Dr. Kelecsényi Erzsébet interjúja, Terror Háza Múzeum archívuma)

Mi, mai anyák, csak remélhetjük, hogy gyermekeinknek már soha nem kell ilyen döntéseket hozniuk, nem kell senki ellen harcolva az életüket kockáztatniuk, de a békét is ugyanilyen töretlen hittel és elszántsággal fogják védelmezni, ahogy ’56 hősei néztek szembe a szovjet diktatúrával.