Brand-botrány

Túlárazás, túlfinanszírozás, busás prémiumok – nem épp egy csődben lévő fővárosi cégre emlékeztető fogalmak, ugye?

Pedig a bizottság munkája ezek gyanúját tárta fel Karácsonyék hírhedt, már felszámolt Budapest Brand cégénél.

Megszeghették a közbeszerzési szabályokat, a számviteli törvényt és a törvényes működésre vonatkozó előírásokat is.

De mi a fene az a Budapest Brand?

Úgy fest, pontosan az, amit a Fidesz évek óta mond róla: egy balliberális propagandagépezet a fővárosban, amely a budapestiek milliárdjait emésztette fel.

A Hagyó-ügy és a nokiás dobozok óta nem látott botrány kerekedhet ebből. Hiszen a Budapest Brand a főváros egy kis cége volt, amelynek működését csak szúrópróbaszerűen (!) vizsgálták meg.

Mi lehet akkor a több tíz- vagy százmilliárdokból gazdálkodó cégeknél, mint a BKV vagy a BKM, ahol szabadon garázdálkodnak a Gyurcsány-emberek?

Lehet, hogy jó okkal halogatták Karácsonyék a javaslatunkat, hogy a főváros minden cégét tüzetesen világítsák át. Ennek most vége – elég a mutogatásból!

Budapest csődben van – ezt Karácsony Gergely alkalmatlanságának és annak köszönhetjük, hogy korrupt Gyurcsány-emberekkel rabolták szét a fővárost.

A főpolgármesternek és a városvezetésnek nem a BKV önkényes leállításával kellene fenyegetőznie és zsarolnia a budapestieket, hanem vállalnia a felelősséget, és segítenie a kijelölt átvilágítási szakértő munkáját, hogy közös megoldást találjunk Budapest pénzügyi helyzetére.

Brüsszeli kétarcúság: a tanácsteremben bólogatás, a folyosón alibizés. Mi kimondjuk: a Migrációs Paktum hibás út, el se kellett volna fogadni.

Mi köze a tiszás közvélemény-kutatási adatoknak a cseh választás eredményéhez?

Jaj, szegény Magyar Péter! Jaj, szegény Brüsszel! Béketeremtő Donald Trump ledobta a választási bombát️ 180 nap még a választásig.

☝️A fotó, amely biztosan nem tesz jót Magyar Péter - a Tisza botrányai és jelöltállítási kudarca által - egyébként is megtépázott idegrendszerének

És ha még a szöveget is elolvassa hozzá!

ÍGY…

A digitalizációt és az innovációt a Magyar Honvédség sem kerülheti ki.

Tudjuk, a jövőt nem várni kell, hanem építeni – nekünk ebben helyünk és szerepünk kell legyen.
Ennek szellemében fejlesztjük…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média