24 óra alatt a harmadik busz gyulladt ki a fővárosban.
A főpolgármester azonnal jöjjön haza nyaralásából és garantálja a budapestiek biztonságát!
A BKV, tehát a főváros által üzemeltetett buszok sorra gyulladnak ki Budapest utcáin.
A város vezetőitől a válasz a szokásos: szabadságukat töltve a főpolgármester hallgat és hárít, a közlekedési bizottság vezetője, Vitézy Dávid pedig „Lázározik”.
Arról beszél, hogy túl öregek a főváros buszai, és ez persze a kormány hibája. Azért nem érkeztek korábban új buszok, mert a kormány nem engedte, hogy újabb hitelekbe verjék Budapestet. Annak tükrében is különösen érdekes megnyilvánulás ez, hogy egy szeméttelep megvásárlására mégis találtak saját forrásból 50 milliárd forintot. Szóval szeméttelepet tudtak venni, buszokat nem.
De az is lehet, hogy csak titkolni próbálja, hogyan bénázta el a főváros az új buszok beszerzését, amiért 300+200 millió forint bírság néz ki Budapestnek.
Úgy „Lázározik”, hogy a tegnap délután brutálisan porig égett Karsan Atak busz nincs tízéves sem. Akkor az a busz is az életkora miatt gyulladt ki?
Az igazi probléma az, hogy Karácsony és Vitézy kirakatintézkedésekkel terhelik tovább az amúgy is hihetetlenül keményen dolgozó BKV-melósokat, így egyszerűen kapacitáshiány, munkaerőhiány lép fel, ami hibákhoz vezet.
De a felelősség nem a keményen güriző szerelőé, hanem azoké a politikai vezetőké, akik átgondolatlan döntésekkel terhelik túl Budapest közösségi közlekedésének üzemeltetőit.
Vagyis Vitézy Dávidé és Karácsony Gergelyé.
24 óra alatt a harmadik busz gyulladt ki a fővárosban.
A főpolgármester azonnal jöjjön haza nyaralásából és garantálja a budapestiek biztonságát!
👉 A magyar családpolitikai intézkedésekre már Amerikában is felfigyeltek
A magyar adóforradalom részeként igénybe vehető adókedvezmények olyan egyedülálló intézkedések, amelyek a nagyobb családok…
Szívből gratulálok Beled, Gyóró, Hövej, Kisfalud, Mihályi, Osli, Rábakecöl, Szárföld, Vadosfa, Veszkény!
Ez jön: kerékpártárolók, szelektív hulladéktárolók, útbaigazító táblák, padok, (interaktív)…
Magyar Péternek és a Telexnek ma is jár álhírgyártásért a zebra! 

De ezen most ne lépjenek tovább, iskolapélda jön!
Kis hazánk agresszív napraforgó-szakértője és a propagandája csúcsra járatja "orosz-…
Micsoda gumicsont, hogy az orosz “beavatkozással” hergelnek! Hónapok óta mindenki tudja, hogy Brüsszel kormányt akar buktatni Magyarországon. Szijjártó…
Tombol a nyár, de a képviselői munka nem állhat meg, mert a Szigetközi és a Mosoni sík települései tele vannak fejlesztési ötletekkel. Egyeztetésen voltam a Vármegyeházán Hámori György elnök és Pető…
A munka nem állhat meg, amíg egy bűncselekmény is van. 
Tudták, hogy a Grassalkovich-kastélyban még serfőző műhely, úgynevezett Sörház is üzemelt?
Lendületben a liberális hálózat – a Politico is beszállt a magyar ellenzéki zebrás álhír terjesztésébe.
️
Mi lehetne ennél fontosabb, miközben épp összeomlik a liberálisok háborúpárti stratégiája, az…
Beavatkozni nem közleményekkel szokás, hanem pénzzel. Az ellenzéki „szakértőnek” persze fel sem tűnik, hogy Brüsszel a magyar ellenzéki pártokkal összejátszva pénzzel zsarolja az országot, és…