40. alkalommal tért vissza Magyarországra a száguldó cirkusz, a jubileumi versenyhez pedig egy megújult Hungaroring is társul, amit sportvezetők és a világ talán legjobb autóversenyző is dicsérnek.

Ha bárki számára kérdés, hogy mit is profitál ebből Magyarország, mit profitál ebből a főváros, akkor csak szét kell néznie Budapest utcáin és hamar megkapja a választ. Már napok óta hemzsegnek a különféle szurkolói mezekbe öltözött turisták Budapesten. Sokan nem csak a versenyre kíváncsiak, de arra is, milyenek vagyunk mi magyarok. Ezt pedig a vendéglátóhelyeken túl a múzeumokban, a Ligetben, a vár kanyargós utcáin is megismerhetik.

Számokban is kifejezhető a haszon: 2024-ben a Magyar Nagydíj időszakában a budapesti szálláshelyek 21%-kal több vendégéjszakát könyvelhettek el, mint a megelőző hétvégén. Idén is hasonlóra számíthatunk.

Egy világversenyt tehát Magyarországra hozni nem csak dicsőség, de kézzelfogható haszon is hazánk számára. Legyünk rá büszkék, hogy a Forma 1 idén ismét nálunk is száguld.

Távollétemben a székelyudvarhelyi katolikus közösség iskolásai látogattak el a Sándor-palotába. Kollégáim fogadták őket szeretettel, vezették körbe a történelmi termeken, és meséltek nekik a palota…

Csak a tények kedvéért: Idén is szárnyal a hazai turizmus. A vendégek és vendégéjszakák száma 5% felett nőtt, a bevételek közel 10%-kal emelkedtek. A Balaton, Tokaj és Szeged tarolt – a baloldali…

Beértek a tanárbéremeles hatásai
Az idei felvételin a gazdaságtudományok (25 606 jelentkező) és a műszaki és informatikai terület (24 613) után a harmadik legnépszerűbb a pedagógusképzés (21 105)…

Menetrendi-, séta- és gyerekhajók, családos és kerékpáros kedvezmények: a Balatonon idén is élmény a hajózás! A tavaly, kormányzati támogatás révén beszerzett katamaránokkal és kompokkal…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média