A Karácsony-TISZA koalíció 1 év alatt csődbe vitte az ország leggazdagabb városát, az otthonunkat.

A Kúria jogerősen kimondta, hogy a főváros költségvetése törvénytelen, mivel abba egész egyszerűen nem terveztek be 51 milliárd forintnyi törvény által előírt kiadást.

Karácsony a Tiszával, a DK-val és Vitézyvel néhány limonádé után vállalták a főváros vezetését.

Az ő felelősségük a főváros működtetése. Ezt szem előtt kellett volna tartani akkor is, amikor 50 milliárdos lyukkal szavazták meg a főváros törvénytelen csődköltségvetését, vagy amikor licitháborút tartottak Rákosrendezőért és elköltötték rá pontosan azt az 50 milliárdot - miközben tudták, hogy ez csődhöz vezet.

A mai napon újabb Ökoiskola elismeréseket adtam át.
Köszönöm minden pedagógusnak, diáknak és szülőnek, akik nap, mint nap tesznek a zöldebb, élhetőbb jövőért! 👏…

️STOP FAKE NEWS
Az álhírek terjesztését meg kell állítani. Feljelentést tettem az elmúlt napokban terjesztett hamis posztok miatt. Azzal akarják manipulálni és hergelni az embereket, hogy egy fiktív…

A magyar kormány az elmúlt években több mint 4000 milliárd forintot fordított Budapest fejlesztésére, mindemellett 2019-ben Tarlós István 214 milliárd forintos megtakarítással adta át a főváros…

Dömötör Csaba az országjárásunk zalaegerszegi állomásán: már több mint 1,2 millióan vettek részt az ukrán tagságról szóló véleménynyilvánító szavazáson, ami önmagában is bizonyítja, hogy egy fajsúlyos…

-Kocsis Máté-
Sem Kijev, sem Brüsszel nem nézi jó szemmel, hogy a kormány megkérdezi az embereket az ukrán csatlakozásról.
De mi akkor is elmondjuk, mit gondolunk!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média