Az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak.
A Karácsony-TISZA koalícó 1 év alatt csődbe vitte az ország leggazdagabb városát.
Karácsony a Tiszával, a DK-val és Vitézyvel néhány limonádé után vállalták a főváros vezetését.
Az ő felelősségük a főváros működtetése. Ezt szem előtt kellett volna tartani akkor is, amikor 50 milliárdos lyukkal szavazták meg a főváros törvénytelen csődköltségvetését,
amikor licitháborút tartottak Rákosrendezőért és elköltötték rá pontosan azt az 50 milliárdot - miközben tudták, hogy ez csődhöz vezet.
Gyurcsány-cégvezetőkhöz, tanácsadókhoz, milliós prémiumokra folyt el a budapestiek pénze.
És az ő történelmi felelősségük az is, hogy amíg a főváros bevételei az egekbe emelkedtek, amíg mi több mint 200 milliárdos megtakarítással adtuk át ezt a várost nekik, mégis csődbe vitték Budapestet.
A Kormány közben bejelentette a 18.000 férőhelyre bővült Diákváros építését, épül a Déli Körvasút, az új Pázmány campus, a legforgalmasabb H5-ös HÉV felújításáról is döntöttek súlyos milliárdokért és hiába a brüsszeli zsarolás és a fővárosi csőd, a Kormány Budapest új villamosaira is kifizet 50+ milliárd forintot.
Az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak.
4️⃣5️⃣ éve indult a világűrbe Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusában kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló és…
☝ Azzal nem segítünk Ukrajnának, ha magunkat tönkretesszük! 
A sorsdöntő VOKS2025 véleménynyilvánító szavazásról, a 2026-os választásokról, az új drogtörvényről és az USAID-botrányról is beszélgettünk Szabó Zsolttal a hatvani polgári szalon keretében.
Kiállunk a gazdák mellett és megvédjük az agrártámogatásaikat, valamint az érdekeiket Ukrajnával szemben.

A vakcinázás az állatbetegségek elleni küzdelem egyik fontos eszköze. Meg kell védenünk az állatainkat és a gazdákat a járványoktól!
Magyarország az első! Mondjunk nemet az elsietett ukrán csatlakozásra, és vegyünk részt minél többen a VOKS 2025-ön.
Hidvéghi Balázs
Az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak. Őszig 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt adunk az időseknek.
A nyugdíjasok számíthatnak ránk!
A legkisebb is számít!
Hajrá, Mérges!
Összevitatkoztam az Európai Biztossal! A korábbi Európai Bizottság tette lehetővé a 2022-es guruló dollárok botrányt!