Hunyadi János élete már régóta megérdemelt egy filmes feldolgozást.
Most végre itt a várva várt sorozat a legendás magyar hadvezérről, Bán Mór nagy sikerű regényciklusa alapján.
Az előzetest már…
A drog méreg, egy gyilkos kés, ami belülről szúr kifelé és egyszerre pusztítja el az ember lelkét és testét is. Aki ezeket a mérgeket árulja gyerekeinknek, a legszigorúbb büntetést érdemli.
Ezért is üdvözöljük és támogatjuk Horváth László, kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos gondolatait:
“Ha valaki tudatlan állapotban hever az utcán, teljesen elbódulva, vagy éppenséggel, mert ezek a kábítószerek olyan hatásúak, hogy nem lehet kiszámítani őket, vagy valaki éppen agresszívan őrjöng közterületen, félelmet okoz, veszélyes, akkor a közterületről el lehessen távolítani, őrizetbe lehessen venni addig legalább, amíg ki nem tisztul.”
“A kábítószer-kereskedők vagyonát el lehessen kobozni, a teljes vagyonát. Nemcsak azt, amit egyébként kábítószer-kereskedelemből szerzett, hanem a teljes vagyont, merthogy ebből a vagyonból kell majd megfizetni azt a kárt, társadalmi kárt, amit okozott.”
👉 A drogok hatalmas problémát okoznak a fővárosban is, amit a városvezetés drogpárti stratégiája csak tovább fokoz. A budapesti Fidesz bármikor készen áll a közös munkára!
Hunyadi János élete már régóta megérdemelt egy filmes feldolgozást.
Most végre itt a várva várt sorozat a legendás magyar hadvezérről, Bán Mór nagy sikerű regényciklusa alapján.
Az előzetest már…
️ Ma felszáll Budapesten a csőd-air járata, rajta Karácsony Gergellyel!
A főpolgármester jó ideje a “miből?” kérdéssel kel és fekszik, hisz városvezetése alatt Budapest egy pénzügyi ronccsá vált, ami…
Brüsszel Péter azt mondta Gyulán, hogy a rezsicsökkentés "semmit nem ér", és csak egy "humbug".
👉Ezzel szemben a valóság: a magyar emberek fizetik a legolcsóbb lakossági árat Európában.
Breaking news
️
Ma európai csúcsértekezlet lesz, a háború vagy béke kérdéséről tárgyalnak az állam- és kormányfők.
A tegnapi napon Magyar Péterék brüsszeli pártja, az Európai Néppárt újabb háborúpárti…
Már igényelhető a Demján Sándor Tőkeprogram
1️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forint támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak!
A program célja, hogy segítse a vállalkozásokat a növekedésben, fejlesztésben és…
Amerikában nyilvánosságra hozták és felmondták a liberális aktivistahálózatok szerződéseit.
MOST BRÜSSZELEN A SOR.
A káptalanfüredtábor ügye újra az "asztalon"
👉Kezdeményeztem Takács Károly polgármester úrnál, hogy üljünk le a képviselő-testület tagjaival, és egyeztessünk az ifjúsági tábor fejlesztésének…
A gazdasági társaságok március végéig jelentkezhetnek a pályázatra, amelyen akár 64 millió forintot is elnyerhetnek flottáik zöldítéséhez.
Jó volt tapasztalni az összhangot a kapuvári járás polgármesterei közt.
Látatlanban mondom: a Versenyképes Járások Program forrásai a kapuvári térségben élők javát fogják szolgálni!
Hajrá, Kapuvár és…