A dizájnerdrogok gyorsuló terjedésével egyre nagyobb veszély leselkedik a fiatalokra is.

Létfontosságú az, hogy a rájuk leselkedő veszélyeket minden eszközzel elhárítsuk.

👉 A kormány ezért is nevezett ki kormánybiztost a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért, amit szülőként csak támogatni tudok, fővárosi közgyűlési képviselőként pedig még tovább is szeretnék menni.

Egyre nagyobb és halálosabb veszélyt jelentenek a szintetikus szerek, mint a varázsdohány, herbál, fólia - csupa párszáz forintos méreg, ami tönkreteszi a testet és lelket, kifacsarja a fiatalokat.

Ezt meg kell állítanunk, aki ilyen szereket árul, a fiatalok sírját ássa meg vele, ezért a legszigorúbb büntetést érdemlik.

Mi ezért követeltük a fővárosban egy drogellenes stratégia megalkotását. Vissza akartuk vonatni Karácsonyék mostani, drogpárti stratégiáját, ami támogatja a szerhasználatot.

De sajnos a Tisza Párt és a főpolgármester vezényletével a drogok győztek a Közgyűlésben.

A harcot viszont nem adhatjuk fel, nem engedhetjük, hogy a dílerek mellett maga a főváros is a drogok pártján álljon!

Az alábbi képet egy budapestitől kaptuk.

A legnagyobb elismerés, amit Magyarország kaphatott, miután három évig következetesen békepárti álláspontot képviselt, hogy nem hívták meg a háborúpártiak londoni gyűlésére.

Három éve konzekvensen…

Mihálffy BélaKDNP-s országgyűlési kéviselő a parlamentben arról beszélt, hogy a kormány milyen további lépéseket tesz Szeged és térsége fejlődése érdekében, különös tekintettel a homokhátsági…

Néhány nappal ezelőtt jól működtünk együtt Észak-Macedóniával az ENSZ-ben a békehatározat tárgyalásakor, hiszen mindketten az egyetlen észszerű és reális megoldást, vagyis az amerikai javaslatot…

Tény, számukra az egyik legirritálóbb fideszesből a legszerethetőbb baloldali lett.
Szegény baloldali szavazóknak amúgy sem könnyű a helyzetük, négyévente mindig egy újonnan kijelölt emberért kell…

-ORBÁN VIKTOR-
Hiába próbálkoznak a liberális erők, nem lesz soha legális a kábítószer Magyarországon. Sőt, hajtóvadászatot indítunk
a drogkereskedők ellen.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média