Évek óta azt hallgatjuk mi és a polgármesterek, hogy Budapestnek nincs pénze és nem tudja fejleszteni a külső kerületeket, ahol a budapestiek többsége él. De a fejlesztések nemcsak itt, hanem városszerte váratnak magukra.

Rákosrendező megvásárlása kapcsán kiderült, hogy a Fővárosnak mégiscsak van közel 100 milliárd forintja egy rozsdaövezetre. Közben évek óta azt hallgatjuk, hogy azért maradnak el alapvető fejlesztések Budapesten, mert a városnak semmi pénze nincs.

Elmaradt P+R parkoló építések, útfelújítások és kötöttpályás fejlesztések, a Népliget vagy a K-híd megújítása, a Fogaskerekű meghosszabbítása. Temérdek fővárosi tulajdonú közterület, út, járda és tömegközlekedési csomópontok rendbetétele. Számtalan feladat, amit jobb híján a kerületi önkormányzatok látnak el a Fővárosi Önkormányzat helyett - pedig ez nem az ő dolguk lenne.

️ A kerületeknek hosszú listája van arról, hogy melyek azok a fővárosi területek és mik azok a feladatok, amit Fővárosnak kellene ellátnia a kerületek helyett.

Karácsony Gergely átverte a budapestieket. Kiderült, hogy amiről eddig beszéltek egyszerűen nem igaz.

A Rákosrendezőre elszórt tízmilliárdok mindössze néhány százaléka is elég lenne, a kerületekben el nem végzett feladatok és fejlesztések végrehajtására.

️ Ha Karácsony Gergely és szövetségesei, évtizedekre előre el tudják költeni Budapest minden pénzét a főváros “rozsdatartalékára”, akkor a budapestiek joggal várják el, hogy azokat a területeket is tegyék rendbe, ahol az emberek a mindennapjaikat élik.

Különösen igaz ez úgy, hogy a Rákosrendező fejlesztéséről a főpolgármester maga is azt mondja, hogy mire ott bármi lesz, addigra ő már nyugdíjas lesz.

️ A Budapesten élő és dolgozó embereknek nincs ideje megvárni, hogy Karácsony Gergely nyugdíjba menjen, mire egy kapavágás is történne a kerületekben vagy az évek óra halogatott fővárosi fejlesztésekben.

Megmondtuk, hogy gurulnak a dollárok, és - ahogy az lenni szokott - igazunk volt. Hiába is tagadta az ügynökmédia, a megvett politikusok, már bizonyítékaink is…

Magyarországnak továbbra is érdekében áll, hogy jó viszonyt ápoljon Ukrajnával, ehhez azonban vissza kell adni a kárpátaljai magyarság elvett jogait, és Kijevnek azonnal fel kell hagynia a magyar…

Az előttünk álló időszak arról szól itthon és Brüsszelben, hogy a külföldi befolyást kitoljuk. Ez is szóba került a Parlamenti Szalonon.

Több mint kétévnyi súlyos politikai instabilitást követően végre rendeződik a helyzet Libanonban.

Elnököt választottak a keresztények táborából, felállt az új kormány, és hála Istennek működik a…

Új vezetőséget választottunk a Heves vármegyében!

👉 A hétvégi tiszújítón Egerben beiktattuk a Heves vármegyei Fidelitas új elnökét, Kiss Noelt, akinek eredményes munkát kívánunk! A korábbi elnöknek,…

„De ki volt ott elsőként A magyarok
Érdemes végighallgatni, hogy mit gondol Magyarország üldözött keresztények melletti kiállásáról Congressman Chris Smithamerikai republikánus kongresszusi képviselő…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média