„A Síp-utca, a védett házak, a gettó, a téglagyár, a pincék és padlások, tele voltak pusztulásra ítélt emberpáriákkal. Egy méreggőzöktől párolgó kohó volt az egész város, amelyben végső haláltáncát járta százötvenezer zsidó.” (Gács Teri)

Nyolcvan évvel ezelőtt szabadult fel az életveszélyből a pesti gettó, amikor a Vörös Hadsereg katonái befejezték a főváros keleti felének elfoglalását. A nagy gettóban hetvenezren, a védett házakban és más rejtekhelyeken még 30 ezren élték túl az iszonyatos megpróbáltatásokat, az üldöztetést, az éhséget, a betegségeket, a nyilasok és a nácik razziáit, a belövéseket, a bombázásokat.

Ma, amikor az antiszemitizmus Európában újra felütötte a fejét, különösen fontos, hogy az áldozatok emlékét megőrizzük, és tisztelettel emlékezzünk azokra, akik hittel küzdöttek az embermentésben!

Forrás: MTI Nemzeti Archívum

Magyar Péternél csak Magyar Péter lehet lejjebb.

Péter, tudjuk, hogy neked ez elképzelhetetlen, de néha jobb bocsánatot kérni és csendben maradni.

A hazugság sem segít. Egy férfi ilyenkor felelősséget…

A Demján Sándor Programban összesen 1400 milliárd forinttal támogatjuk a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai és kommunikációs fejlesztéseit, gépjárműbeszerzéseit is.

Magyar Péter igazi arca.
Folyamatosan hazudik.
Mindenkit lenéz, különösen a nőket.
A gyerekekre magasról tesz…
Az ilyen alakkal szemben meg kell védenünk magunkat!

A digitális állampolgárság első lépése a kétfaktoros azonosítás
Ez a megoldás biztonságosabbá teszi az adatkezelést, és megakadályozza, hogy bárki illetéktelenül belépjen az Ön nevében az alkalmazásba

A C-vitamintól a természetes nyugtatókon át az Omega 3-ig
"Mindenki szed valamit - de jó-e, amit szedünk???
A Jeszenszky-kaland csatorna két igen népszerű vendége, Mester Károly agrármérnök-természetgyógyász és dr. Guseo András ideggyógyász-pszichiáter…

️ Magyarország Kormánya minden körülmények között minden állampolgárát megvédi. Felkaroljuk és megbecsüljük zsidó közösségeinket, támogatjuk őket. Harcolunk az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média