ℹ️ Mától Budapesten az új megválasztott képviselőknek kell dolgozni a budapestiekért.

Mi, a Fidesz-KDNP frakciója ezt is tesszük. Ma rögtön három témában teszünk javaslatot a Közgyűlésnek.

1️⃣ Az első javaslatunk a rendről és a biztonságról szól.
2018-ban több mint 22 500 óra, 2019-ben mintegy 37 000 óra közös járőrszolgálatot teljesített a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) és a BRFK. Ezt Karácsonyék 2022 órára - azaz majdnem a huszadára csökkentették. Ennek biztonságunkra, a város rendezettségére gyakorolt hatását mindannyian érezhetjük.
Javasoljuk, hogy a fővárosi rendészek és a rendőrség közös járőrözését növeljék a korábbi szintre, sőt a kiemelt pontokon teremtsék meg a 24 órás jelenlét lehetőségét. Vizsgálják meg, milyen jogkörökre és személyi állomány fejlesztésre van szükség, hogy Budapest utcái - különös tekintettel az aluljárókra - rendezettebbek és biztonságosabbak lehessenek.

2️⃣ Második javaslatunk a főváros egyik legnagyobb problémáját érinti, a hajléktalanság ügyét.
Karácsony helyettese egy interjúban szólta el magát, miszerint a fővárosi önkormányzatnak fogalma sincs hány ember él hajléktalanságban Budapesten, miközben a probléma akkorára nőtt, hogy mára nincs olyan kerülete a fővárosnak, ahol ne lenne bárki számára érzékelhető.

Javasoljuk, hogy haladéktalanul mérjék fel a hajléktalanságban élő emberek helyzetét. Vegyék számba, hány hajléktalan él az utcán és a Főváros készítsen sürgős intézkedési tervet az ellátórendszer megerősítésére. Vonja be a témában érintett civil és segítő szervezeteket, egyházakat, hajléktalanszállókat és nappali melegedőket, hogy vissza tudjuk szorítani a közterületet életvitelszerűen használók számát.

3️⃣ Harmadik javaslatunk a város tisztaságáról és a városképről szól.
Hiába vagyunk Európa és világ egyik legszebb városa, ha a közterületeken szemétben kell gázolnunk. Karácsony Gergely szereltesse vissza mind a 3000 kukát, amit 4 éve távolítottak el! Budapest gyönyörű utcái és terei nem úszhatnak a szemétben!

Láthatóan a budapestiek magukra vannak hagyva, miközben a szivárványkoalíció mindennapjai munka helyett háttéralkukról és pozícióharcokról szólnak.

Ránk viszont számíthatnak a budapestiek. Mi azért dolgozunk, hogy Budapest a benne élőkről, rólunk és a közös dolgainkról szóljon.

Volt bencés diákként örömmel pillantottam be egy másik alumni, a Cambridge-i, Oxfordi és az Andrássy Egyetem öregdiákjainak találkozójára a francia nagyköveti rezidencián.

️ A téma mi más lehetett…

Egy parlamenti ciklus alatt mintegy duplájára emelkedik ️ a pedagógusok jövedelme, és ez olyan léptékű béremelés, amilyen még nem volt korábban Magyarországon .

👉 Munkareggeli keretében az Európa Tanácsban ülő délkelet-európai EU-tagjelölt országok és Törökország képviselőinek bemutattam a magyar elnökség prioritásait, kiemelve a Nyugat-Balkán bővítésére…

Működik a német demokrácia!
Miután az AfD több tartományi választáson is kiemelkedően jól szerepelt, a baloldal most azt találta ki, hogy be kell tiltani őket.
Természetesen emiatt nem indul…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média