Ismerős showműsor bontakozik ki a baloldalon. De attól, hogy új szereplők léptek színpadra, a műsor a régi. Beszólnak egymásnak a közösségi médiában, hogy mindenki ezzel foglalkozzon, a valóságban pedig valami egészen más zajlik, csak a színfalak mögött.

Titkos találkozókon hozzák tető alá a liberális szivárványkoalíciót, ahol Gyurcsány főpolgármestere Karácsony Gergely, Magyar Péter, Vitézy és a kutyapárt összeteszik amijük van és leosztják egymás között, ki lesz a főpolgármester-helyettes, kik az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok.

Ne tévesszen meg senkit, ez ugyanaz a hitvány showműsor, amit mindig eljátszanak. A fináléban egymásra találnak és végül csak egy színpadon állnak majd.

Az árvíz megy, a katonák még maradnak.

Katonáink továbbra is a gátakon vannak, végzik az árvíz levonulása után szükségessé vált feladatokat.

A Magyar Honvédségre az árvíz elleni védekezés minden…

️Visszautasítom, hogy Magyar Péter az árvíz elleni védekezésben helyt álló magyar katonákat becsmérelje!

Teljes terjedelmében égett egy homokot szállító teherautó tegnap délután Örményes határában.
A tűz a sofőr szerint a motortérből indult ki. A lángokat a szolnoki hivatásos, valamint a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média