Haladéktalanul mondjon le a tiszás polgármester, aki megvert egy polgárt, mert kérdezni mert tőle!
Szemere Istvánnál jártam ma, a Korsók Házában. És ha már ott jártam, kitaláltunk valamit, kifejezetten facebookos követőim számára. Ha úgy tetszik, karácsonyi meglepetés, ajándék, kinek hogy tetszik, de a lényeg mégis az, hogy nektek, vagyis a követőimnek szól.
Jövő héten szombaton (december 21.) délelőtt tíz órakor a sződligeti Korsók Háza megnyílik, és mindazokat a barátaimat, követőimet, akiket érdekelnek a régi német söröskorsók, Istvánnal együtt körbekalauzoljuk a múzeumban. Nem kevesebb, mint ezer régi korsót láthattok majd együtt, túlzás nélkül állíthatom, hogy Európában egyedülálló a gyűjtemény. Istvánnal úgy beszéltük meg, hogy ketten mutatjuk be a korsókat, vagyis rám is hárul egy kis szerep, hát, amit tudok, szívesen elmondom. )
Azt hiszem, karácsony előtt remek szombati program ez a sződligeti látogatás. Semmi mást nem kell tenned, mint hogy magánlevélben jelentkezel, megírod, hányan jöttök, mi pedig visszaigazoljuk a leveledet, és szombaton tíz órakor szeretettel várunk benneteket a Korsók Házánál. Gyerek, nagymama, szomszéd is jöhet! :)
Azt hiszem, érdemes minél gyorsabban foglalni, mert ha sokan jelentkeznek, akkor januárban folytatjuk a túrát. A jelentkezési sorrend tehát most fontos, mihamarabb írj, hogy beférj az első csoportba (ha pedig nem, akkor januárban találkozunk). FIGYELEM! Ne itt jelentkezz a poszt alatt, hanem ÍRJ LEVELET, ez a jelentkezésed, köszönjük!
Sződliget harminc kilométerre van Budapesttől (Göd és Vác között), autóval gyorsan megközelíthető, ha pedig vonattal jössz, a vasútállomástól öt perc séta a Korsók Háza.
A rendezvény természetesen ingyenes, szeretettel vár a helyszínen:
Szemere István, Korsók Háza - House of Beer Steins
Szentesi Zöldi László, lelkes tanítvány :)