Ma reggel arra gondoltam, hogy amikor a nemzeti sajtó segítségével sikerül majd visszarevolverezni Magyar Pétert kb. 6.66 százalékra, akkor mindazok, akik most a jobboldalon is arról kárognak, hogy óriási hibát követünk el, mert túl sokat beszélünk róla, bocsánatot fognak-e kérni azoktól, akik elvégezték a munkát és megmentettek minket ettől az agyalágyulttól?
Pedig Magyarral foglalkozni KELL. Azt is hadd mondjam el, miért. Ha ugyanis nem írjuk meg napról-napra a hazugságait, ha nem mutatunk rá, hogy gyakorló elmebeteg, ha nem figyelmeztetjük az embereket, hogy minden összeomlik, ha ő, valamint a kitartói hatalomra kerülnek, akkor vajon mi történik? Ha mi csendben maradunk, illedelmesen várunk, ő pedig folyamatosan végigordítozza a következő szűk másfél esztendőt?
Akkor az történik, hogy megnyeri a választást. mert semmilyen erőt nem mutattunk, rosszul reagáltunk, elkéstünk, nem cselekedtünk.
Ez ennek a történetnek a politikai logikája. Ezen azért érdemes volna elgondolkodnotok. Aki pedig még mindig kételkedik, gondoljon az egykor húsz százalékos Vonáékra, Márki-Zay miniszterelnökjelöltre, a Facebook-bajnok Jakab Péterre. Hol vannak most ezek az emberek? És hol vagyunk mi? Jól tettük, hogy írtunk, beszéltünk róluk vagy sem?
A mi erejünk a saját nyilvánosságunk. Amikor még nem volt, akkor mindig bajban voltunk. Most, hogy elérünk az emberekhez, kötelességünk elmondani a véleményünket, mert ha nem tesszük, ledarálnak minket, ahogyan 2002-ben tették (egy mellesleg egész jó kormányzati ciklus után).
Aki valóban a nemzeti oldalért szorít, ide tartozik, jó és kiszámítható jövőt szeretne, legalább ne a nemzeti sajtót ekézze, ha szabad kérnem. Inkább tegyen meg mindent azért, hogy a Magyar-féle blöff elmúljon minél hamarabb.