Búcsúzásul a mai naptól olvassátok el Áprily Lajos versét. Erdélyről írta... Hagyományos és modern vers egyszerre, formai bravúrjaival a romantikát, annak hevületét, szenvedélyét idézi, de közben nyugtalanul expresszív is, azonkívül erős képeket rajzol, színek, mélységek kavarognak, különféle hangulatokat közvetít a táj, sőt még alliterációt is elbújtatott mélyen zengő, hullámzó magánhangzók társaságában - valódi mestermű.

Tetőn

Kós Károlynak

Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: „Minden összeomlott...”

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Időkbe látó, meztelen tetőjén
tisztást vetett a bujdosó verőfény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot

s tetőit, többet száznál és ezernél -
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély...