Rögtön az elején tisztázzuk: az árvíz élet-halál kérdése. Szerencsére most úgy tűnik, sikerül megfékezni, de sokak számára egyáltalán nem olyan vidító a helyzet. A velünk egy településen élő baráti családtól mindössze ötven méterre járhat az ár, még mindig emelkedik a víz, és bár a mi házunktól még mindig biztos távolban van, mindenki fejében az jár, nehogy baj legyen.

Amikor tegnap kint jártam a sződligeti lezárásnál, azt tapasztaltam, hogy az emberek méltósággal és keményen dolgoznak, különösen az a szakasz katona, akik szó szerint őrzik a vizet, figyelik az árt, hogy ha baj történik, azonnal reagálhassanak.

Éppen ezért hadd tegyem szóvá, hogy tökéletesen elegem van a politikusok zsákos fotóiból (Orbán Viktor csak azért kivétel, mert az ország miniszterelnöke, ő viseli a terhét mindennek, és nagyon helyes, hogy ott van, biztatja az embereket. Ha Gyurcsány vagy Magyar volna a miniszterelnök, nekik is járniuk kellene a bajba jutott településeket). Csakhogy itt nem róla van szó, hanem arról, hogy a politikus - legyen az bárki - elkészíti a kötelező fotót, miközben tőle öt méterre ott küzdenek azok a katonák és civilek, akik éjjel-nappal azért dolgoznak, hogy megóvják településeinket a pusztító árvíztől. Aztán a hívatlan vendégek felvillantják magukat a Facebookon, mosolyognak, pózolnak, komolykodnak - mellettük pedig némán zsákolnak tovább, akikre most éppen senki sem kíváncsi. Mégis ők a valódi hősök, azok a magyar emberek, akik nem pénzért, nem a facebookos bizonyításért, hanem azért vannak ott, mert egyszerűen ott a helyük.

Nem vagyok kíváncsi a zsákoló politikusokra. A lapátot rendesen megfogni képtelen celebek sem érdekelnek. A homokzsákok mellett egyébként kb. nulla a jelentősége, hogy ki vagy, mivel foglalkozol, senkit nem érdekel, hogy gyártod magadról az előnyös fotókat. Hogy aztán majd félóra múlva beülj az autóba, és elhúzz onnan, a következő, tíz év múlva esedékes árvízig. Ha eljössz, nagyon helyes, de ne népszerűsítd magad, mert nem rólad szól ez a történet (sem), hanem az országról.

Ahogyan a templomban sem fotózzuk magunkat imádkozás közben, vagy a klotyón sem készítünk szelfiket, nem kellene ebből sem kicsippenteni a politikai kommunikációt, egyszerűen azért, mert itt és most, a baj kellős közepén ennek semmi helye. Fejezzük ezt be, köszönöm!

(Saját fotók: sződligeti helyzetkép tegnap délben: víz alatt a focipálya, a 2-es úton hömpölyög az árvíz, homokzsákok tartják vissza a Dunát - azóta magasabban áll a víz....)

Kimlén ragyogó napsütésben győződtünk meg Eller Gizella polgármester asszonnyal, hogy a Mosoni-Duna vízszintje jóval elmarad a korábbi időszakokhoz képest.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média