Halad az csak csinálni kell...
Könyvbemutató Komáromban és Budapesten!
Tisztelt barátaim!
Kodolányi Jánosról szóló új könyvem nyomtatását szeptember 20-án fejezi be a nyomda. Néhány előadást máris megszerveztünk, egyelőre beszéljünk a szeptemberiekről.
Rendhagyó módon Komáromban tartjuk az első könyvbemutatót szeptember 26-án 17:00 órakor a Generációk Házában, Dél – Komáromban. Oláh Kálmán barátommal beszélgetek majd a népi írókról, Kodolányiról, életének 1945 utáni alakulásáról.
A nagy budapesti bemutatót pedig négy nappal később rendezzük, erre mindenkit szeretettel várok, aki a fővárosban vagy a környékén él. Pataki Tamás újságíró kollégám kérdez Kodolányiról, a könyvről, a háttérről, minden másról. Részletek az első hozzászólásnál!!!!
Szeretettel várlak benneteket! Írjátok be a naptárba és gyertek el, mert érdemes! Az IdőJel Kiadó jóvoltából mindkét helyszínen megvásárolhatjátok az új könyvet, természetesen szívesen dedikálom is.
Kérlek benneteket, hogy lájkoljátok és osszátok meg ezt a posztot, köszönöm! Az alábbi linken pedig szíveskedjetek bejelölni, ha érdekel benneteket és szeretnétek eljönni (telt házra számítunk, jelentkezz időben!)