Jó lett volna kimenni az Ünnepi Könyvhétre, mert szívesen beszélgettem volna pl. Pozsonyi Ádámmal vagy Alexa Karcsival, de aztán rájöttem, hogy garantáltan összefutok olyanokkal is, akiket vagy lefejelek vagy hányingert kapok tőlük, így aztán inkább otthon maradtam.

Korlátoltság? Nem. Sajnos, realitás. Egyre kevésbé látom értelmét az üres pofaviziteknek, remélem, rekord gyorsasággal dedikálom majd könyvhéten a saját könyvemet, ha itt az ideje, aztán irány haza. A saját szervezésű könyvbemutatón persze, minden más lesz, oda eleve olyanok jönnek, akiket szeretettel látok, de a tömeggel szembe nézni és mosolyogni rájuk, haverkodni, egyáltalán szóba elegyedni bárkivel, akivel egyébként nem akarok... köszönöm, abból már éppen elég volt.

Hogy túloznék? Vegyél részt a közéletben cirka harminc évig, jó? Kíváncsi vagyok, hogyan érzed majd magad, amikor tízezredszerre is primitív, irigy, szemétláda emberekkel kell érintkezned bármilyen formában. Szóval, inkább ne okoskodj, hanem gondolj bele egy kicsit, biztosan jó-e a csürhével sodródni egy életen át.

Ennyit a kultúráról, emberek.