Bár kezdő söröskorsó-kutató vagyok, néhány gondolatot most hadd bocsássak mégis a köz elé.

Magyarországon kevés a jó korsó, ami felbukkan, azt rendszerint túlárazzák vagy túl olcsón adják. Ennek az a fő oka, hogy úgy tíz-húsz szakértőn kívül senki nem tudja megbecsülni a valós értéküket. Ilyen módon tehát az eladónak tehát mindig szakmai segítséget kellene kérnie, ha lehetséges.

A söröskorsók gyűjtési paradicsoma az Egyesült Államok. Ott valószínűleg több százan, akár ezren is vannak, akik nagyon komoly, kiterjedt, változatos kollekcióval rendelkeznek. Az is igaz azonban, hogy habozás mindent felvásárolnak a gyűjteményeikbe, így lassan kiürítik az európai piacot. Arról nem beszélve, hogy háromszoros-négyszeres áron adják-veszik a jó korsókat maguk között, így az európaiak (köztük a néhány magyar) számára sem éri meg, hogy amerikai behozatalban, rendelésben gondolkodjon. A különféle adók, vámok, kezelési - és postaköltségek egyébként még jobban megdrágítják a korsók behozatalát.

Söröskorsót Németországban és Ausztriában vásárolhatunk a legkedvezőbb feltételekkel. Mindkét országban komoly háttere létezik, kultúrája van a korsógyűjtésnek, másrészt a kisebb távolságok, a sok ottani ismerős miatt egyszerűbben meg tudjuk vásárolni innen, Magyarországról, amit kiválasztottunk.

Birtokba vett korsót lehetőleg ne adjunk el. Ha mégis rákényszerülünk, Magyarországon nem lesz egyszerű. Ezt feltétlenül tudnunk kell. A komoly gyűjtőkre - vásárlóként - persze számíthatunk, ők itthon is keresik a ritkább darabokat. Arról azonban ne álmodjunk, hogy mindig a valóságos értékükön tudunk értékesíteni korsókat. Az leginkább csak nyugaton működik.

Bármilyen megható és figyelmes gesztus, egyetlen korsógyűjtő sem fogad el szívesen ajándékba korsót a barátaitól. Egyszerűen azért, mert sokszor az ajándékozó sem tudja pontosan, mit is vett vagy ad át másoknak. Hogy bonyolultabb legyen a helyzet, az, hogy mi a szép, vagy hogy milyen anyagból készült valami, önmagában még nem elsődleges értékmérő a korsógyűjtő számára. Már a szuvenírkorsók és a komoly darabok között is csak szakértő képes különbséget tenni, ugyanígy a régi és az új korsókat is biztonsággal ő tudja megkülönböztetni. Ismeri a jelöléseket, a legfontosabb gyárakat, de még az az ónfedeleket vagy az alkalmazott technikát is, vagyis mindent, ami fontos, ő tud.

Ma már Németországban sincsenek meg a régi gyárak. Egymás után zártak be (néhányan 1990 és 2000 körül, vagyis bőven a mi életünkben). A Kingen kívül most hirtelen nem is tudnék nagy túlélőt mondani, ráadásul az - ha jól emlékszem - nem is annyira régi gyár. Korsóban a németek a legjobbak, igaz, vannak brazil, amerikai, holland, stb. korsók is, de a német az német. Más világ, más égtáj. Garantált minőséget, színvonalat, tudást, ízlést, egyéniséget, mindent beletettek a korsóikba. Ez van.

A korsógyűjtés erősen pénzfüggő műfaj. Ami igazán értékes, nyilván nem olcsó. Ezzel együtt láttam olyan kollekciót, ahol szerényebb korsók szerepelnek, mégis elképesztő alapossággal, tudással gyűjtötték össze őket. Vagyis nem a pénz, hanem a tudás teszi valódi gyűjtővé a gyűjtőt. Ha pénzed is van a tudás mellé, nyilván az a legoptimálisabb, mert akkor komolyabb darabokban is gondolkodhatsz.

Hogy én mikor leszek valódi gyűjtő? Talán akkor, amikor ötven-hatvan komoly korsóm lesz. Vagy amikor úgy érzem, eleget tudok. Ettől ma még messze vagyok. Egyelőre olvasok, figyelek, memorizálom, ami igazán fontos. Nem időfüggő a fejlődés. És végül is szórakozás, szenvedély egyszerre. Azt hiszem, még egy évvel ezelőtt sem hittem volna, hogy a sómázas kezelésről olvasgatok majd angolul szaktanulmányt, valamint térkép nélkül is kívülről fújom a westerwaldi településeket. :) Itt tartunk most, gyűjtünk tovább rendületlenül. Hogy miként, arról majd egyszer, évek múlva mesélek....