Kodolányi János szerintem a magyar irodalom legnagyobb punkja is volt, tessék elolvasni ezt az 1943-as Film, Színház, Irodalomban közölt riportot. Pont úgy bánt az újságíróval, ahogyan megérdemelte... :) Nagyjából úgy beszélgetett vele, ahogyan egy bádogkannával szokás, és szegény kolléga még publikálta is, amit összeszedett kb. 15 perc alatt, amíg az akarattyai kertben tartózkodhatott. A mester még a pizsamáját sem vetette le, ellenben két kiskacsájával lefotóztatta magát... zseniális! :) Punk § rock and roll! Imádom Kodolányit - tényleg!!!

A riport:

"Alkonyodik már, amikor megérkezünk Akarattyára, Kodolányi Jánoshoz. Valahol a Temesvári út végén találunk a kertes nyaralóra, a kapu azonban zárva van. Körüljárjuk a kertet, de sehol sem tudunk felfedezni a házban egy lelket sem. A kapun függő levélszekrény bádogtetején harciasan dobolni kezdünk.

Nagy sokára kemény hangon kiabálni kezd valaki :

— Ki zajong odakint? — halljuk Kodolányi hangját.

— A Film Színház Irodalom!— kiáltjuk vissza.

Most Kodolányi:

— Hé! Gyerekek, nyissátok ki a várat! . . .

A párbeszéd eredménye mégis csak az, hogy Kodolányi jön elébünk a csörgő kulcsokkal. Ahogy belépünk a kertbe, buja virágillat csap meg, eső utáni frisseséggel. Dáliák, rezedák és rózsák állnak az út mellett sorfalat. Körülnézünk.

— Itt azután, — mutatunk körül — igazán el lehet felejteni még azt is, hogy az ember író...

Kodolányi feddőn mereszti ránk szemét s ezt mondja, szinte kinyilatkoztatásként:

— Hát ez az, amit nem lehet elfelejteni, amíg az ember él. Csak rossz írók tudnak az egyik pillanatban méltóságteljes akadémiai tagok lenni, vagy rádiólektorok, vagy szállodaportások. Az írót és azembert nem lehet elválasztani. Az igazi tehetség minden megnyilatkozásán, kézmozdulatán, szemrebbenésén meg lehet érezni, hogy író. Mert Móricz Zsigmond akkor is író volt, amikor valamelyik budai vendéglőben káposztás tésztát evett. Híres lélekbúvárok és irodalmárok könyveikre például ilyen címeket firkálnak: 'Az író és az ember'. Mi ez? Ilyen nincs. Az ember természetével, rossz- vagy jó tulajdonságaival együtt író. A természetében van az, hogy író, azért, mert nem tud más lenni. Ez a végzete. Ezt a két, látszólag ellentétes pólust nem lehet szétválasztani. Ez tökéletesen egy!

Már döcögünk felfelé a falépcsőn, amely Kodolányi dolgozószobájához vezet.

— Úgy hallottuk, hogy operát ír.

— Ez nem egészen igaz — mondja gyorsan — mert csak akartam írni, de addig, amíg ilyen színházi vezetés lesz, amilyen most van, nem szánom rá magam erre a munkára. Én valami szépet, valami mélységeset és drámait akartam megvalósítani a ,Földindulás című darabomban, de rájöttem arra, hogy a színházak tájékán ma nem lehet ilyesmit csinálni. Az igazgatók és a rendezők mindenkire hallgatnak csak az íróra nem. Én pedig teljesen szabad kezet akarok. S addig nem is írok új darabot, míg ez a világ nem jön el.

Egy kis asztalkán írógép van, papírral, félben hagyott mondatokkal. Arrafelé pillantunk s megkérdezzük, hogy min dolgozik.

— Az Emese álma című trilógia harmadik kötetét írom. Ahogy tervezem, az egész mű hat kötetből fog állani s felöleli a X. század magyar történetét, a pogány magyarok életét, gondolkozásmódját, egészen a kereszténység és pogányság fordulópontjáig.

— Sokan támadják a történelmi regények íróit, sőt olyan vádakat hangoztatnak, hogy meghamisítják a történelmet...

Hirtelen haragra gyűl:

— Igen, a rossz életrajzírók, akik amellett, hogy pozitivisták, nem festik meg élethűen azt a korszakot, melyben regényüknek hősei szerepelnek. A pozitivisták világa már letűnt. Csak új utakon, a szellemtörténet útjain lehet felfogni és megérteni egy kort. Mert nemcsak azt kell tudnunk, hogy ekkor és ekkor született és így élt valaki, hanem azt is, hogy miként gondolkozott és vélekedett a nép abban az időben, milyen szöveget imádkoztak, milyen isteneknek áldoztak, szóval, ismernünk kell az egész életet, és szinte tükörképként kell látnunk ennek a kornak egész szellemiségét. Mert ez a szellemi tükör mutatja meg a legélesebb vonalakkal, a pozitív és valóságos dolgokat is.

De haragja hamar ellobban s cigarettával kínál. Azután lemegyünk a kertbe s büszkén mutogatja pár napja kikelt kiskacsáit. Játékos, irodalommentes mondatokat váltunk, könnyed csevelyt. Németh László felől érdeklődünk, hol van, mit csinál ?

— Ír, állandóan ír. Debreceni gyümölcsösében van s a barack- és cseresznyetermelés nagyszerű tudományát szeretné elsajátítani. De azt hiszem, ez nehezen sikerül neki.

Már egészen este lett, északi szél fúj s messziről villámlik.

— Vihar lesz! — mondjuk. — Vihar... — mondja szintén Kodolányi s ezzel szélnek ereszt bennünket Budapest felé."