Az olvasók általában szeretik, az irodalomtörténészek pedig rendszerint jóra értékelik Móricz Zsigmond két regényét Rózsa Sándorról. Nekem valójában soha nem tetszettek, szerintem messze esnek az olyan remekművektől, mint a Tündérkert vagy a Kivilágos kivirradtig. De mindegy is. Ennél viccesebb az egyik regényben szereplő jelenet, amelyben szentesi telkes jobbágyok panaszkodnak a betyárvezérnek, és hát... minden szentesi sűrű fejcsóválással olvassa Móricz alábbi sorait. Nála úgy ő-zik minden szentesi, mintha Szögeden élne, holott a 19. század közepén Szentesen í-ztek, nagyjából úgy, ahogyan a Sárréten (a szentesi reformátusok nyelvjárása hozzájuk hasonlít a legjobban, mára sajnos, kiveszett, de gyerekkoromban hallottam még...)

"Uram, gazduram, egymillió-háromszáz-ötvenezer-hetvenhét kommenciós pengőt köll nekünk kifizetni a három kicsi grófnak. Rózsa Sándor nevetett. - Miúta? - Mán tíz esztendő úta ki köllene fizetni mindönnap. De hogy löhessön fizetni, mikor a grófok elvöttek húszezör holdat biztosításra. Tizenhatezröt mög hogy az nekik jár. Elvötték a földet, csak az adósságot nyomták rá a községre."

Móricz védelmében hadd mondjam el, hogy az alábbi sorokat is ő hagyta ránk városunkról:

"Szentes városának tiszta magyar lakossága a magyar faj típusos képlete. Ami érték a magyar földben s a magyar népben van, az itt mind fölismerhető."

"Sehol sem láttam a magyart ily megfontoltnak és nyugodt életűnek. Mintha egy fokkal civilizáltabb lenne..."

Ez viszont nagyon igaz, köszönöm, Zsiga bátyám! :)

Gyerekkorom meghatározó emléke, hogy Gilicze László nagytiszteletű úr abba a székbe ültetett a szentes-felsőpárti parókián, ahol a háború előtt Móricz Zsigmond is elüldögélt. Szentesre a Rózsa-regényekhez gyűjteni érkezett az író, Böszörményi Jenő és Gilicze Antal református lelkészek fogadták. Kivitték kubikusokhoz, parasztokhoz, hogy halljon betyártörténeteket, Zsiga bácsi szorgalmasan jegyzetelgetett is, kár, hogy a helyi nyelvjárásról nem készített feljegyzéseket. :)